Kóbor János bejelentette, új időszak kezdődik az Omega életében

Kóbor János bejelentette, új időszak kezdődik az Omega életében

Kóbor János
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 06. 13:30
Tavaly november 18-án hunyt el Benkő László billentyűs és november 21-én Mihály Tamás basszusgitáros. A mai napig gyászolja őket az Omega. Megkerestük Kóbor Jánost, aki elmesélte, hogy telt az elmúlt egy év neki, az Omega együttes többi tagjának és mik a terveik a jövőre nézve.
Bors

Decemberben letelik a gyászidőszak.

Annak ellenére, hogy nem telik el nap, hogy ne gondoljak régi barátaimra, tudjuk mindannyian, hogy ők is azt akarnák, hogy folytassuk. Ne vesszen kárba az örökségük, örökségünk. Mióta eltemettem a talán egyik legközelebbi barátaimat, azóta gyászolunk. Egy csodálatos dolgot hoztunk össze együtt. Mondhatni, hogy munkatársakból barátok, barátokból pedig egy nagy család lettünk. Mégiscsak 60 évről van szó. Ezalatt megéltük, hogy a világ különböző pontjain játsszák a zenénket. Elértük, hogy például a Gyöngyhajú lányra állva tapsolnak már akár Amerikában isfejtette ki lapunknak az Omega énekese.

A Bors idén februárban megírta, hogy Kóbor János már a temetésén gondolkodik. Megkérdeztük róla most az énekest:

– Az nem változott, hogy hiszek a hamvasztásban. Szerintem 8 milliárd embernél már könnyebben jöhet az szóba. A temetők is korlátozottak, ráadásul ahogy mondtam régebben, a Balatonnál szeretnék örök nyugalomra térni, hogy a hamvaimat a szél szórja majd végig az ország egyik legcsodálatosabb tájékán. Tudom, hogy nem mindenki van ezzel úgy, mint én. Például szerintem Laci egy sokkal grandiózusabb temetést érdemelt volna. Hiányzik – ismerte be nekünk Kóbor János, majd hozzátette:

Új időszak kezdődik az Omega életében. Új kihívások és új körülmények között kell megadnunk a rajongóinknak azokat az élményeket amiket eddig nyújtottunk. Elhunyt és még élő barátaink tiszteletének és emlékeinek megőrzése érdekében most leginkább nem engedhetjük meg magunknak, hogy rossz legyen.

Ők mindig velünk lesznek a színpadon. Mi pedig mindhalálig a rajongóinkkal leszünk a színpadon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.