Természetes, hogy egy gyermek születése alapjaiban változtatja meg egy nő életét, Lékai-Kiss Ramónának azonban nem csak az alvási szokásain módosított 2019 januárjában Noé érkezése, hanem még a filmekhez való viszonyán is.
- Korábban minden héten legalább kétszer voltam moziban, minden új filmet megnéztem. Kamaszkoromban még a zsebpénzem jelentős részét is arra költöttem, hogy beülhessek egy-egy filmre. Ez most a koronavírus-járvány miatt sem lehetséges. Korábban egyébként rajongtam a horrorfilmeket, egészen addig, amíg nem láttam a Motel című filmet 2005-ben, aminek a 23. percében felálltam a moziban és kijöttem, mert rosszul lettem. Annyira élethű és valóságos volt, hogy utána hetekig rémálmom volt, hogy engem is elrabolnak - mondta a Borsnak Rami, akit az idei Oscar-díjátadó kapcsán faggattunk, ugyanis a hazai élő közvetítést ő vezeti Till Attilával a Moziverzum prémium filmcsatornán. A két tévés most vezet először együtt műsort.
Rami a felkavaró mozis élmény után áttért a krimikre és thrillerekre, de már ezt a műfajt sem veszi be a gyomra.
- Noé alapjaiban változtatta meg még azt is, hogy mit nézek szívesen. Ma már ezek sem esnek jól a lelkemnek. Képtelen vagyok olyan filmeket nézni például, amiben gyerekekkel történik valami rossz - mondta az édesanya, akit azért kisfia születése sem tudott elterelni egy gigantikus univerzum iránti rajongásától.
- A Star Wars-filmek iránti rajongásom örök. Még a kutyámat is George Lucasnak neveztem el, amikor pedig elhunyt, a bokámra tetováltattam, hogy Lucas.
Április 25-én éjszaka, már 23:45-től érkeznek Tilláékhoz a stúdióvendégek, szakértők, akikkel a kulisszatitkokról, esélyekről beszélgetnek. A nemzetközi díjátadót magyar idő szerint április 26-án, hétfőn hajnalban 02:00-tól szurkolhatjuk végig. A Moziverzum stúdiójában jelen lesz többek között Rofusz Ferenc, aki 40 évvel ezelőtt nyerte el az első magyar Oscar-díjat, mint filmrendező.
- Egész életemben úgy készültem az Oscarra, hogy végignézem. Popcornt készítettem be a tévé elé, gyakran még bulit is szerveztem az estére, de a végére mindig elaludtam. Ebben az évben végre végig ébren leszek! - mondta nevetve Rami, aki pár kulisszatitkot is elárult az idei rendhagyó díjátadóról.
- A szó szoros értelmében nem lesz díjátadó, hiszen a jelöltek nem azonnal kapják meg a díjaikat. Lesz olyan színész, rendező, aki otthon izgulja végig a gálát mint az idei Golden Globe, vagy Bafta esetében. Más Londonban, megint más a helyszíneken, de a szobrocskákat nem szállítják ki még csak a közelébe sem a nyerteseknek, nehogy idő előtt kiderüljön, hogy ki kapja.
Az idei jelöltek között a legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirby is versenyez Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért. A film egy tragikus otthonszülés után csecsemőjét gyászoló nőről szól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.