Celeb

Kanye West ismét elfelejtett szerénykedni: most épp a legnagyobb művésznek hívta magát, akit Isten megteremtett

Bors

Létrehozva: 2019.11.20.

Forrás: AFP

Azt eddig is tudtuk, hogy a rapper Kanye West nem fukarkodik a szavakkal, ha önmaga dicsérgetése, és fontosságának hangsúlyozása a cél, de ennek ellenére mindig le tud döbbenteni minket újabb és újabb kijelentéseivel. Korábban már kifejtette, hogy szeretné egy teljes évig átnevezni magát Keresztény Zseni Milliárdos Kanye Westre, valamint arról is meg van győződve, hogy a mai férfiak az Instán vetkőző nők miatt (mint amilyen a saját felesége, Kim Kardashian is!) olyan szenvedéseket élnek át, mint kétezer évvel ezelőtt Jézus - most pedig egy hétvégi istentiszteleten szórta meg közönségét némi “visszafogott szerénységgel”.

Nemes egyszerűséggel “a legnagyobb művésznek nevezte magát, akit Isten valaha is megteremtett” - emellett azt hangsúlyozta, hogy jelenleg az Úr személyesen őt használja céljai elérésében, és “semmilyen fegyver nem akadályozhatja meg” ebben.

Kanye azt is elárulta, 2016-ban változott meg az élete gyökeresen, amikor kórházba szállították. “Emlékszem, hogy ott ültem a kórházban egy idegösszeroppanással, és elkezdtem rajzolni egy templomot, és egyházat akartam alapítani Calabasas közepén.”

Azt persze nem árt hozzátenni, hogy Kanye West legutóbbi stúdióalbuma, a Jesus is King október 25-én jelent meg - így valószínűleg kijelentései is inkább önreklámok, mint hitének tanúbizonyságai.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713454516
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141477_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713454516
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713454516
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713454516
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók