Celeb

Elvesztettem az eszméletem – Életéért küzdött a musical sztár, Csutka István - Fotók

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2021.11.20.

Első magyarként teljesítette Csutka István a kőkemény, 650 kilométeres sivatagi túrát, a Jordan Trailt. Pedig az elemek nem voltak mellette, sőt! A Macskák musical sztárja a túra kilencedik napján elájult, elvesztette az eszméletét, beduinok mentették meg az életét.

Forrás: Saját

Kalandra született Csutka István akinek hosszú évtizedekig a színház volt az élete. Színészként, táncosként kápráztatta el a nézőket, de egy idő után azt érezte, változásra van szüksége. Ekkor döntött úgy, végigcsinálja az El Caminót. Majd három évvel ezelőtt első magyarként teljesítette az USA-ban az Appalachian Trailt és a Pacific Crest Trail Mojave-sivatagi szakaszát. Mindezt egy olyan esztendőben, amelynek mostoha időjárására az elmúlt 100 évben nem volt példa, és még medvével is meg kellett küzdenie.

A koronavírus miatt két évig szinte sehová nem tudott menni, így nagyon örült, hogy a Jordan Trail-re eljutott. De azt nem gondolta, hogy élete legnehezebb túrája vár rá.

Soha nem történt még ilyen velem, a kilencedik napon elájultam

– mesélte a Borsnak Csutka István, vagyis Camino Steve. – Elvesztettem az eszméletemet, fogalmam sincs mennyi idő múlva térhettem magamhoz, teljesen egyedül voltam. Amikor feleszméltem, tovább elindultam, de éreztem, hogy egy napot pihennem kell, így amikor megláttam egy beduin sátrat, bementem. Elképesztően kedvesek voltak, enni, inni adtak, és ott is aludtam náluk. Megmentették az életemet ezzel, és olyan barátságosak voltak, még az egyhetes kisbabát is a kezembe adták.  

Csuti, aki 19 éven keresztül játszott a Madách Színház Macskák darabjában, igazán edzett, így nem csoda, hogy egy nap pihenés után folytatta útját. Eszébe sem jutott feladni, pedig a terep is nagyon nehéz volt, és nem várt támadásokkal kellett megbirkóznia. 

– A legnagyobb problémát nem a kőkemény terep, nem is a sivatagban a víz nélküliség okozta, hanem a pásztorkutyák támadása – folytatta. – Voltak előttem olyan gyakorlott túrázók, akik miattuk fel is adták. Előfordult, hogy egy igazi falka, 9 vicsorgó, félelmetes kutya állt körbe. A 650 kilométeres Jordan Trail szó szerint kiütött, porba taszított, végletekig kimerített, de mégis az összes utam közül a legtöbbet adta, a legtöbbre tanított. Beleszerettem az országba, az emberekbe, a mesés kelet természeti csodáiba. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt