Csapás csapás hátán: II. Erzsébet újra gyászol

Csapás csapás hátán: II. Erzsébet újra gyászol

lovak
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 21. 09:30
Imádott férje temetésének napján újabb fájdalmas veszteség érte a brit uralkodót.
Bors

Alig pár napja, hogy utolsó útjára kísérte imádott férjét, Fülöp herceget, ismét gyász öntötte el II. Erzsébet szívét. A temetés napján, múlt hét szombaton ugyanis

elhunyt Sir Michael Oswald, aki 1970 és 2002 között a királynő által tenyésztett lovakért, illetve azok versenyeztetéséért felelős igazgató volt.

A 86 évet élt Sir Michael nem csak II. Erzsébetet, de még az anyakirálynőt, I. Erzsébetet is szolgálta, és gyakorlatilag a vérében volt a lóverseny. A férfi hosszú betegség után halt meg, és halálával a királynő nem csak egy szakembert és kollégát, hanem egy igen közeli barátot is elvesztett.

A férfi nem is egyszer tűnt fel II. Erzsébet, illetve Fülöp herceg mellett nyilvános eseményeken, mint például a legendás ascoti derbin.

Mindig azt mondta, hogy nem is kívánhatott volna ennél csodálatosabb munkát magának, és soha nem is fogta fel munkának azt, amit csinált.

– közölte a Racing Postnak Sir Michael özvegye, Lady Angela.

Oswaldot tavaly újévkor a Viktoriánus Királyi Rend lovagkeresztjével tüntették ki. Segítségével a királyi család számos nemes és nem utolsó sorban sikeres versenylovat tenyésztett ki, de a díjugratáshoz és gyakorlatilag az összes lovas sportban elképesztő tudással bírt.

Még bőven a 80-as évei felett is rendszeresen járta Nagy-Britanniát, hogy a királynő lovait versenyről versenyre nyomon kövesse.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.