Celeb

Először szólalt meg az özvegy a Vidám Színpad körüli balhéról! Götz Anna: Befeketítik Tamás emlékét

Bors

Létrehozva: 2021.08.19.

Alapjaiban fordult fel a világ Götz Anna körül, amikor tavaly novemberben meghalt szeretett férje, a szintén színész és színházigazgató Böröndi Tamás. Az özvegyet azzal vádolják, hogy nem áll szóba a volt kollégákkal és kitiltotta férje gyerekeit a közös házból. 

Böröndi Tamás halála után egyik napról a másikra ellenséges hangulat uralkodott el a Vidám Színpad folyosóin. A társulat művészeti vezetője, Straub Dezső őszintén beszélt arról, hogy az egykori jó barátja, Böröndi halála után három hónapig próbálta elérni telefonon Götz Annát, hogy a teátrum jövőjéről egyeztessenek, de az özvegy fel sem vette neki a telefont.

A hírek szerint a felek azóta sem beszéltek, Straub pedig kénytelen volt új munka után nézni, mert nem volt maradása. Az akkori pletykák szerint Götz Anna nem csak Straubbal, de másokkal is hűvösen viselkedett, viselkedik, többek között Böröndi ikerlányaival, Annával és Lillával is. A legfrissebb információk szerint a gyerekeket ki is tiltotta abból a közös házból, ahol a lányok édesapjával éltek.

Először a borsnak szólalt meg az özvegy

Kilenc hónappal a szerelme, Böröndi Tamás halála után most először a Borsnak szólalt meg az özvegy. 

– Semmilyen sárdobálásban nem veszek részt, ezért nem beszéltem a témában eddig és ezért nem fogok ezek után sem – kezdte a Borsnak Götz Anna színésznő. Akik eddig megszólaltak, azok egész egyszerűen befeketítik a szerelmem, Tamás emlékét. Teszik mindezt egy lelkileg nagyon megterhelő hagyatéki eljárás közepén, melyben egyedül vagyok. Nagyon egyedül vagyok – ismételte, majd így folytatta: Azzal vádolnak, hogy nem állok szóba senkivel. Ez természetesen nem igaz, beszélek azokkal, akik szeretnek, akik érdekek nélkül vannak jelen az életemben – mondta a Borsnak, amikor arról kérdeztük, igaz-e, hogy sok régi barátnak és kollégának nem veszi fel a telefont.

Nem akar vádaskodásokra reagálni

Böröndi Tamás lányaival való elmérgesedett viszont is szerettük volna tisztázni. Erre azt felelte:

Férjem elvesztésében a legnagyobb vesztesek a szerettei. Ezért nem reagálok semmilyen vádaskodásra. Éppen elég szomorúság van az életünkben így is. Nem szeretnék újabb frontokat nyitni – zárta Götz Anna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora