Celeb

Teljesen összeomlott Lagzi Lajcsi: könnyek között vallott a tönkrement házasságáról

Bors

Létrehozva: 2021.10.01.

Zenészkörökben egy ideje már elterjedt a pletyka, hogy Galambos Lajos házassága megromlott és a trombitás is tett már utalást arra, hogy nincs minden rendben közte és Boglárka között. Most azonban kerek perec kimondta: 23 év után véget ért a kapcsolatuk.

Forrás: LifeTv

Vasárnap este visszatér a képernyőre a legendás Frizbi című műsor, Hajdú Péter pedig megadja a módját. Az első adás vendége többek között Galambos Lajos, aki könnyeivel küzdve ismerte be a LifeTV kameráinak, hogy a házassága végül nem élte túl az elmúlt hét év megpróbáltatásait. A közműlopásért és vesztegetésért első fokon 2 év 10 hónapra ítélt trombitaművész már el is költözött  a mocsai birtokról és egy apró budapesti lakásban kezdett új életet. 

"A magánéletem ráment erre az ügyre. Azt gondolom, hogy aminek rá kellett menni, az mind ráment. Bogival nem vagyunk együtt. Azt gondolom, hogy megválunk egymástól. Ennek nem csak a hat éve zajló ügy az oka. Jó barátságban maradunk, amíg élünk, de külön utakon folytatjuk" – mondta Hajdú Péter kérdésére Lajcsi, aki arra a kérdésre, hogy képes lesz-e Bogi nélkül élni, könnyeivel küzdve válaszolt:

Fogalmam sincs, hogy készen állok-e arra, hogy Bogi nélkül éljek. Az a helyzet, hogy gondolkodni sincs időm ezen. Olyan most az életem, hogy futok. Úgy telnek el a napjaim, hogy semmire nem jut időm. Magam maradtam és mindent csinálnom kell. Készen is lehetnék egy új életre, de szeretném a jelenlegit lezárni. Az nagyon fontos, hogy tisztességben sikerüljön mindent elrendezni – fejtette ki Lajcsi, aki ideje nagy részét már budapesti lakásában tölti és az sem véletlen, hogy elkezdte értékesíteni ingóságait.

– Nyilván nem csak jótékonykodni akarok, amikor eladom a festményeimet és egyéb ingóságaimat. Fel akarom számolni az elmúlt 30 év alatt felhalmozott rengeteg felesleges dolgot. Van például tűzoltóautóm is és rengeteg olyan használati tárgyam, amire nincs szükségem. Mindent eladok. Sokkal kevesebb is elég. Felkészülök arra, hogy a jövőben jóval kevesebb falfelület vesz majd körül. Jelenleg a legtöbb időt egy harminc négyzetméteres fővárosi lakásban töltöm és az az igazság, hogy jól érzem magam ott – mondta a megdöbbent Hajdúnak Galambos Lajos.

A trombitással készült teljes beszélgetést vasárnap este 21:50-től tűzi műsorára a LifeTV. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713441910
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713441910
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713441910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713441910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről