Celeb

Váratlan fordulat: Tóth Gabi élő adásban vette védelmébe Tóth Andit - videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.24.

Bár nemrég még feszült volt a kapcsolat Tóth Gabi és Tóth Andit között, előbbi most védelmébe vette a lázadó fiatal énekest.

Bár hetekkel ezelőtt még Tóth Gabi és Tóth Andi összezörrenésétől volt hangos az internet, előbbi most védelmébe vette a fiatal énekesnőt. Mint arról korábban írtunk, a két fél között egy Facebook-csoportban robbant ki a balhé.

GABI Védelmébe vette ANDIT

Tóth Gabi most Sass Dani műsorvezető vendége volt az Instagamon indított élő adásban.

Mi volt az a pont, ahol "megérkeztél"? - érdeklődött a műsorvezető, amiért sokan megjegyezték, az énekesnő milyen higgadtan tud megnyilvánulni.

2016-ban elegem lett ebből a nyüzsiből és a hangzavarból, meg abból, hogy nagyon erős sztereotípiáknak, megbélyegzéseknek lettem az áldozata. Amit egyébként most a Tóth Andikán tapasztalok... csak azért húzom be egy kicsit, mert szeretném őt is megvédeni. Annyira érzem a bőrömön azt, ami ellen ő most lázad. Bár én ennyire nem álltam bele, mert voltak körülöttem emberek, akik azt mondták: Gabi ne reagáld le, hagyjad, majd elfelejtik. Addigra lett az a pont meg, hogy mondtam, na jó, kezdjünk el alkotni, kezdjük el megismertetni magunkat az emberekkel, mert sokat hibáztam, és tehetek arról, hogy egy ilyen kép alakult ki" - fogalmazott az adásban Tóth Gabi.

Szeretetre vágyott

Az énekesnő elmondta, mindenáron azt akarta, hogy mindenki szeresse őt.

rájöttem, hogy nem akarom, hogy mindenki úgymond "szeressen", hanem csak azt akarom, ha átmennének azok az üzenetek, amiket jónak gondolok

- tette hozzá Tóth Gabi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713426012
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139873_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713426012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713426012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713426012
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére