Celeb

A Hit Gyülekezete tagjait is megkárosította Fekete Dávid

Bors

Létrehozva: 2021.03.20.

Fekete Dávid feje fölött egyre gyűlnek a viharfelhők, hiszen nemcsak családját veszítette el, de tönkrement vállalkozása miatt hatalmas tartozása is van. Kiderült, a Hit Gyülekezete tagjainak is tartozik, Németh Sándor mégis segítene rajta.

Fekete Dávid még a Me­gasztár 4. szériájának idején került kapcsolatba a Hit Gyülekezetével. Dávid akkor ugyan nem lett tagja a gyülekezetnek, de megismerkedett az egyházalapító Németh Sándorral, aki lelki segítséget nyújtott neki ahhoz, hogy képes legyen feldolgozni a hirtelen jött sikert és népszerűséget, ami azzal járt, hogy Dávid második helyen végzett a tehetségkutatóban.

Az énekes és Németh Sándor kapcsolata azután szakadt meg, hogy Dávid és Cserpes Laura házassága 2013-ban megromlott. A vezető lelkész ennek ellenére szívén viseli Dávid sorsát, ezért az énekes körül kialakult családi és anyagi természetű botrányok kapcsán felvette a kapcsolatot a Hit Gyülekezetének győri szervezetével.

Dávid nem kért lelki segítséget a gyülekezettől, de ezt bármikor megteheti, és a történtek ellenére is tárt karokkal fogadják majd, hiszen ő alapvetően egy jó ember, még akkor is, ha most rossz útra tévedt és rossz döntéseket hozott – kezd­te lapunknak Németh Sándor, aki azt is elárulta, hogy Dávid több gyülekezeti tagnak is tartozik.

A győri gyülekezetben egyébként sokan ismerik őt, és azt is úgy tudom, hogy több tagtól is kért és kapott pénzt az elmúlt időszakban. Mondhatjuk úgy is, hogy többeket megkárosított, de bízom benne, hogy hamarosan visszatalál a helyes útra, és képes lesz rendezni az életét tette hozzá a vezető lelkész, aki arra kérte a győri gyülekezet vezetőit, hogy nyújtsanak lelki segítséget a bajba jutott énekesnek, ha jelentkezik náluk.

Természetesen Dávid anyagi gondjain nem segíthetünk, de abban igen, hogy visszataláljon a feleségéhez és a gyermekeihez. A házasság és a család, társadalmunk alappillérei, melyek megóvása a gyülekezetünk egyik legfontosabb feladata. Ha Dávid és a felesége őszinte szándékkal fordulnak hozzánk segítségért, tőlünk megkapják a támogatást – ígérte Németh Sándor, aki számos példát ismer, amikor a Hit Gyülekezetének segítségével sikerült rendbe hozni megromlott házasságokat.

– A múltban sokszor fordult már elő, hogy a gyülekezet képviselőinek hála, családok maradtak egyben. Tudok olyan esetről, amikor már el is vált egy házaspár, de az egyik fél a gyülekezethez fordult segítségért, és sikerült is rendezniük a konfliktusukat. Újra összeházasodtak, és ma is boldog, családi egységben élnek. Úgy hiszem, hogy Fekete Dávid számára is a család egyben tartása lehet az első lépés ahhoz, hogy visszataláljon a helyes útra – jelentette ki a Borsnak Németh Sándor.

600 millióval tartozik a károsultaknak

Győrben és környékén sokan várják, hogy Fekete Dávid megadja vagy legalább törlessze tartozását feléjük. Az egykori megasztáros egyik korábbi posztjában maga is elismerte, hogy tartozásai százmilliós nagyságrendre rúgnak. Mindezt rossz üzleti döntéseivel indokolta. Ugyanakkor két megkárosított győri vállalkozó a Tények kamerái előtt azt állította, hogy ők szó szerint szándékos átverés áldozatai. Egyikük a házát is elbukta, miután nem kapta vissza az énekesnek adott autóit és pénzét. Állítják, Dávid összesen mintegy 600 millió forint kárt okozott hitelezőinek. Az énekes ráadásul felesége nevére is 73 milliós hitelt vett fel, amit szintén nem törleszt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...