Celeb

Farm VIP - Ezt az egy dolgot bánta meg Horváth Éva a versenyben és a kieséséről is elmondta a véleményét - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.12.11.

Az exszépségkirálynő elmondta, hogy mit gondol játékostársairól és arról, hogy neki kellett távoznia a Farm VIP műsorából a döntő előtt.

Forrás: TV2

Ma este érkezik a TV2-re a Farm VIP döntője, ám hogy kialakulhasson a végő hármas, Horváth Évának még csütörtökön ki kellett esnie. Az ex-szépségkirálynő egyébként csak pár kukoricával csúszott le a dobogóról, Vasvári Vivivel párbajozott.

ezt az egy dolgot bánta meg

Éva a kiesése után elmondta, számított arra, hogy benne lesz az első háromban, de a kiesése miatt csak magát okolja, nem haragszik senkire.

– Egyáltalán semmilyen tüske nem maradt bennem azáltal, hogy most ő jutott tovább a játékban. Nagyon ügyesen, nagyon gyorsan pakolta, úgyhogy ott tényleg az utolsó pár másodperc volt az, ami döntött. Beremegett a kezem, és ledőlt kettő ebből a toronyból. Így jártam. Semmit nem bántam meg és semmit nem csinálnék másképp. Talán lehet, hogy a szilvánál tovább ottmaradtam volna velük. Ott láttam, hogy elgurult nekik a pöttyös, de nagyon fáradt voltam, én is emberből vagyok – magyarázta Éva utalva arra, hogy az éjszakai szilvafőzéskor bizony idő előtt tért csicsikálni.

Építette a személyiségét

Éva egyébként úgy érzi, sokat nyert a műsorral, korábban a Borsnak is elmesélte, hogy nem bánta meg, hogy gumicsizmára cserélte a tűsarkút, de most időre van szüksége, hogy feldolgozza azt a sok-sok élményt, ami érte a műsorban. Ez egyébként mind építette a személyiségét.

Azáltal, hogy el voltunk zárva a külvilágtól és civilizációmentesen éltük az életünket, és meg tudtunk így maradni, tudtunk így létezni, és boldogan léteztünk, ez egy csodálatos dolog volt – folytatta az anyuka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában