A népszerű angol popénekesnő, Lily Allen megpróbálja ledönteni az önkielégítéssel kapcsolatos tabukat, és egy szexuális segédeszközöket gyártó céggel közösen a napokban megjelentette az első saját szexjátékát.
A 35 éves Allen mindig is büszkén hirdette a szexualitás fontosságát, és az általa tervezett szexjátékkal is azt szeretné mutatni a külvilág felé, hogy maszturbálni teljesen természetes dolog.
Mindannyiunkak járnak csodálatos orgazmusok, igaz? Szabadulj fel, szeresd magad. Én maszturbálok… És te?
A 89 fontba vagyis több mint 35 ezer forintba kerülő „Liberty” nevű játékszer a popsztár szerint új szintet jelent a női önkielégítés művészetében és a megjelenésével reméli, hogy a brit nők sokkal bátrabban mernek majd beszélni a sokszor tabunak számító témáról.
– A nőknek egyáltalán nem szabad szégyellniük a szexualitásukat, mindannyian megérdemeljük, hogy kényeztessük magunkat – írta Lily, aki már tavaly május óta rendszeresen beszélt a maszturbálásról, és vélhetően ezért is kereste meg őt a Womanizer nevű cég.
Sőt, azóta arról beszélt, hogy az otthon tartott szexjátékai túlzás nélkül megváltoztatták az életét, és minden lehetséges alkalommal bátran hirdeti, hogy az orgazmus jó dolog.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.