Egyre biztosabb, hogy Kanye West elnöki indulása tette be a végleg a kaput Kim Kardasiannél

Egyre biztosabb, hogy Kanye West elnöki indulása tette be a végleg a kaput Kim Kardasiannél

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 14. 21:00
A páros még 2014-ben, Velencében házasodott össze, négy gyerekük, két lányuk és két fiuk született.
Bors

A People magazinnak nyilatkozó bennfentes szerint Kardashiannak elege van a férje őrületéből, mostanra eljutott oda, hogy

már csak a gyerekeikkel és saját magával szeretne foglalkozni.

- Ha valamit mindenképpen mondanom kéne, azt mondanám, hogy Kanye elnöki indulása verte bele az utolsó szöget a kapcsolatukba - magyarázta a forrás.

- Az aztán hatalmas pusztítást végzett otthon. Kim jól tudta, milyen problémái vannak Kanye-nak, és próbált segíteni neki, egy idő után rá kellett jönnie, hogy minden hasztalan. 

A forrás itt arra utalt, hogy Westet 2016-ban bipoláris zavarral diagnosztizálták, aztán később, éveken keresztül erről is összevissza beszélt. Utoljára egyébként arról nyilatkozott West, hogy félrediagnosztizálták, és csak súlyos alváshiánnyal küzd.

Mindennek ellenére egyébként a forrás szerint Kardashian

nem siet a válással, mert aggódik amiatt, milyen hatással lenne a dolog a gyerekeikre.

A páros még 2014-ben, Velencében házasodott össze, négy gyerekük, két lányuk és két fiuk született.

(via Daily Mail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.