Durván kiakadtak Berki Mazsi követői: szokatlan szerepben tűnt fel – videó

Durván kiakadtak Berki Mazsi követői: szokatlan szerepben tűnt fel – videó

Hódi Pamela
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 16. 09:00
F. Zs.

A kortárs gyerekvers előadása Mazsi követői körében nagy sikert aratott, voltak azonban szép számmal olyanok, akik elhűltek a mű mondanivalójának hallatán. Ők úgy értelmezték, hogy az a kislányokat in­kább shoppingolásra ösztönzi, semmint arra, hogy iskolába menjenek, s tanuljanak az értelmetlen vásárlás helyett. A vers szerzője, Erdős László szerint nem kell mindent túlgondolni, ez a verse, ahogy több is, egy-egy élményről szól.

A Fordított világ című verseskötetemben és a Koszmókok címűben is élményszerűen mesélek a minket kö­rülvevő világról, a verseim gyerekközpontúak, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem ártanak senkinek – mondta a Bors megkeresésére Erdős László költő, majd így folytatja:

Na­gyon örülök, hogy Mazsi csatlakozott ahhoz a számos, nagynevű művészhez – köztük Gálvölgyi János, Stohl And­rás, Sasvári Sándor, Hajdú B. István –, akik egy felolvasóesten már közvetítették a verseimet.

Berki Krisztiánt nem érdeklik a kritikus hangok:

Örülnék, ha mindenki befejezné ezeket az érzékenyítés lőzungokat, és az őszinteségre, hitelességre, önazonosságra koncentrálna! – mondta Berki Krisztián. – Egyébként meg mindenki azt mond, amit akar, mi pedig azt csináljuk, amit akarunk. Ma­zsi nemsokára új Erdős-verset fog olvasni, aki várja, várja, aki nem, nem, de úgyis mindenki meg fogja nézni, hiszen egy Berki mondja a verset.

A hétéves Na­ti édesanyjának, Hódi Pamelának azonban más erről a véleménye:

Nem akarok ezzel a témával foglalkozni, nekem arra kell koncentrálnom, hogy felneveljem a kislányomat. Csak erre fókuszálok. Akinek annyira suta az érzelmi intelligenciaszintje, hogy fel sem fogja, milyen károkat tud okozni egy gyereknek, azzal nem tu­dok mit kezdeni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.