Egy új botránykönyv szerint Diana hercegné és Károly herceg házassága az utolsó időszakban annyira megromlott, hogy a pár egészen furcsa módon próbálta felpezsdíteni nem létező szexuális életét. A brit királyi család egyik korábbi bennfentese, Robert Lacey most megjelenő könyvében azt írja, hogy
Diana hercegné többször is azt tettette, hogy részeg, annak reményében a férje egy könnyű vérűt látva talán könnyebben izgalomba jön.
Bár Károly és azóta elhunyt volt felesége 1981-ben kötött házassága után két gyermeket is nemzettek, ám a 80-as évek közepére már elhidegültek egymástól. Sőt, a könyvben az is tényként szerepel, hogy Diana idővel még azt is felajánlotta, hogy parókát visel, hátha így jobban emlékezteti hitvesét szeretőjére, Kamillára.
Diana és Károly válását 1996-ban mondták ki hivatalosan, ám előtte 1995-ben Diana a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a házasságukban már egy ideje hárman voltak. Sőt, a hercegné már három évvel korábban arról beszélt beszédtechnika tanárának, hogy férje Harry nyolc éves kora óta alig vitte őt ágyba.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.