Sokak zsebében nyílik ki a képzeletbeli bicska, amikor azt látják, hogy a pandémia kellős közepén, napi 300 körüli halálozási számok árnyékában, egzotikus utazáson vesznek részt a hírességeink. Az indulatokat egyfelől az váltja ki, hogy a nyaralni vágyó sztárok látszólag fittyet hánynak az utazási korlátozásokra, másfelől több híresség az utazók közül, hónapok óta azzal haknizza végig a sajtót, hogy megszűnt minden bevételi forrása, egy vasat sem keresnek immár egy éve.
A polgárpukkasztó viselkedés lassan tendencia lesz, megjárta Dubajt, Cooky családostól, Dobó Ági szépségkirálynő, Zimány Linda, Lotfi Begi és Vasvári Vivien. De nem csak az Arab Emirátusok népszerű célpont: Rubint Réka és Schobert Norbi például a Maldív-szigeteken jártak, és Berki Krisztián is nyaralt már ott.
Dominika is kedvelt nyaralóhely, ott most éppen Curtis sütteti a hasát egy népes baráti társaság kíséretében. Az ő utazása azonban még a fent említett hírességek útjaihoz képest is rendhagyó, hiszen két furcsa dolog is van benne: az egyik, hogy a járvány kellős közepén indul útnak, a másik, hogy a barátnőjét, akivel dúl a szerelem, és aki miatt elhagyta a gyermeke édesanyját, itthon hagyta.
A Bors utánajárt, Barnai Judit, győri kosárlabdázónak ma, vagyis szerdán bronzmeccse lesz itthon, így ő biztosan nem utazott el Curtisszel. Talán jól is tette.
Bár jelenleg az utazásokat minden ország és légitársaság koronavírusteszthez köti, nincs a földön olyan ember, aki felelőséggel azt tudná mondani, hogy nincs veszélyben az, aki utazik, illetve hogy nem hordják a vírust országról országra a világjárók.
Nincs ezen mit szépíteni, egyszerűen őrült, aki most külföldre utazik! Hiába van negatív tesztje, hogy számol el a lelkiismeretével, ha véletlenül megfertőz valakit?
– kérdez vissza a zenész, majd így folytatja:
– Én a világjárvány kezdete óta igyekszem vigyázni magamra és a környezetemre is. Bár már be vagyok oltva, mégsem tervezek sehova utazni, maximum a szomszéd faluba megyek, Csomádra, oda is csak maszkban. Szerintem most nem olyan világot élünk, hogy az legyen a legfontosabb, hogy utazzunk ide-oda...hogy hozzuk, vigyük a járványt a világban.
Fegyelmezettségre lenne szükség, és egy kis önzetlenségre. A lemondással most életeket menthetünk és ennél nincs fontosabb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.