Celeb

Bodrogi: Képtelen vagyok megszólalni Jóska temetésén!

F. Zs.

Létrehozva: 2021.01.22.

Szűk családi körben, a legközelebbi barátok gyűrűjében kísérik ma utolsó útjára Sas Józsefet. Bodrogi, bár hónapok óta karanténban van, mindenképpen elmegy a barátja temetésére, de beszélni képtelen lenne.

Forrás: Bors

Tömegek rajongtak Sas Józsefért, ma mégis csak egy maréknyi ember állhat a ravatalánál, és kísérheti utolsó útjára. A koronavírus-járvány kapcsán született, hatályos törvények szerint ugyanis maximum ötven fő vehet részt egy temetésen. A rendelkezést nagyon nehéz betartatni egy ilyen népszerű művész esetében, Sas József özvegye, Zsuzsa, illetve a művész lánya, Ágnes ezért úgy döntött, hogy csak előzetes regisztráció után lehet részt venni a búcsúztatón.

Rendhagyó búcsú lesz

A kivételes művész barátai szerint a kabarészínészre csak mosolyogva szabad emlékezni, ezért a művész temetésén nem csak szomorúság lesz, elhangzanak olyan poénok is, melyekkel Sas József ajándékozta meg egykor a közönségét. A búcsúztatón beszédet mond a tervek szerint Gálvölgyi János, Heller Tamás, Selmeczi Tibor, és Beregi Péter is. Sas József öccse, Imre, viszont távol marad a szertartástól, tekintettel arra, hogy Párizsban él, és a koronavírus-helyzet miatt nem tud hazautazni a feleségével, Edittel.

A Bors úgy tudja, hogy nagyon sok egykori kolléga, távolabbi barát, illetve a művész tisztelője jelentkezett, a gyászoló famíliának azonban muszáj volt meghúznia a határt, így a családon kívül csakis a legközelebbi barátok kaptak meghívót a Kozma utcai zsidó temetőbe.

Köztük Bodrogi Gyula, aki maga kereste meg a családot, hogy elkísérhesse utolsó útjára egykori barátját. 

– Gyűlölöm a temetéseket, de mindenképpen el szerettem volna menni, ez nem is volt kérdés – mondja a Borsnak Bodrogi Gyula. – Jóska nagyon fog hiányozni a mi kis palettánkról – teszi hozzá. – Amikor meghallottam, hogy regisztrálni kell, azonnal felvettem a családdal a kapcsolatot, és jeleztem, hogy ott szeretnék lenni. Már lenni, regisztráltam is.

Pedig nem szeretem a temetőket, ahogy a kórházaktól is viszolygok, de ezt most nagyon fontosan éreztem. 

Utolsó leheletéig énekelt

Utolsó leheletéig énekelt A művész lányával, Ágnessel a szeretett édesapja halála utáni reggel beszéltünk telefonon. A megrendült nő azt mondta, hiába volt még mindig tele az édesapja tervekkel, a teste nem bírta tovább: – Elbúcsúztam tőle, zsidó és keresztény imát is mondtam érte. Tudtam, éreztem, hogy meg kell látogatnom, mert ezt akarja. Bár voltak kétségeim is azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne. Nem voltam benne biztos, hogy a jelenlétem milyen hatással lesz rá. Maradni akar vagy menni? Végül úgy éreztem, inkább menne. Telis-tele volt teremtő energiákkal, de a test, amiben élt, már fáradt volt ehhez. Mennie kellett. Tegnap nagyon sokat beszélgettem vele, ontotta magából a dalokat... Úgy éreztem, segítek neki a jelenlétemmel – mondta Ágnes lapunknak a művész utolsó óráiról.

Bodrogi Gyula azt mondja, hogy a jelenlétével szeretné támogatni Sas József családját, de beszédet nem mond, mert képtelen lenne rá. 

– Szó sem lehet róla, hogy beszédet mondjak! Sokkal jobban szerettem annál, minthogy meg tudjak szólalni a sírhelye fölött. Megszólalni is képtelen vagyok Jóska temetésén… Inkább a háttérben maradok, csendben gyászolok. A halot-taimmal egyébként is csendben beszélgetek, ilyen szituációban egyszerűen nem jön ki hang a torkomon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145372_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amikor „Isten báránya” is a politika áldozatául esik – Szentendre ellenzéki polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt