Az antigén és ellenanyag gyorsteszt kombinációval tesztelhető a leggyorsabban a COVID-19, és ezek együttesen nyújtják a legtöbb információt is.
A becslések szerint fertőzöttek 20%-a nem mutat semmilyen tünetet , éppen ezért fontos, hogy az egészséges emberek is rendszeresen teszteltessék magukat illetve mindenki szigorúan betartsa a maszkviselési szabályokat.
Jelenleg három különböző típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos teszt érhető el Magyarországon, pont emiatt az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy számukra melyik a megfelelő és az adott teszt pontosan mire jó.
Az alábbiakban Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója mutatja be a tesztek működését és azt, hogy melyik kinek ajánlott.
Ma Magyarországon a legismertebb teszt a PCR teszt, amellyel már a fertőződést követő 2-5. naptól kimutatható lehet SARS-CoV-2-vírus örökítőanyaga (RNS) az orr- és/vagy garatváladékból. A vizsgálat során kinyert mintát egy hosszú és bonyolult eljárással, laborkörülmények között elemzik. Ez az oka annak, hogy a legtöbb esetben 48 óra múlva érhető el az eredmény. A PCR, az új típusú koronavírus kimutatásának gold standardja, melyet jelenleg az állami ellátásban a COVID-19 vírus jelenlétének igazolására használnak, illetve ezt kérik egészséges embereknél a különböző egészségügyi beavatkozások, műtétek előtt is. Ezt a tesztet fogadják el hivatalosan az utazási vagy kontaktuskutatás nyomán létrejött karantén kiváltására is. Ezzel kapcsolatban dr. Menyhárt Orsolya elmondta: „Az Affidea Váci Greens Egészségközpontjában nem fogadunk tünetekkel rendelkező és betegség miatt karanténban tartózkodó pácienseket vagy szoros kontaktot, ők csak a házhoz kiszálló PCR-tesztet vehetik igénybe.”
A PCR-tesztnél jóval gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújtanak az antigén-tesztek, amelyek a vírus fehérjéjét képesek kimutatni a fertőzést követő 2-5-ik naptól. Ebben az esetben az orr és garatváladékot nem laborkörülmények között, hanem egy műanyag egyszerhasználatos tesztkazetta segítségével elemzik, így az eredmény már 15 perc múlva rendelkezésre áll. A legújabb, modern antigén tesztek érzékenysége megfelelő, így több egészségügyi szolgáltató, az Affidea is elfogadja azok eredményét a különböző egészségügyi beavatkozások előtt. A vállalat call centerén keresztül lehet antigén vizsgálatra jelentkezni, kizárólag tünetmentes ügyfeleknek. A negatív antigén eredményeket már számos európai ország (például Szlovákia) is elfogadja hivatalosan az utazóktól, Magyarországon azonban jelenleg kizárólag a PCR-teszt használható a karantén kiváltására. Antigén pozitivitás esetén a betegnek a háziorvost kell értesíteni, illetve itt is kötelezően tíz nap karanténba kerül a beteg, ilyenkor a családnak és a munkahelyi közösségnek is érdemes leteszteltetni magát.
A fertőzést követően a szervezetben védekezőmolekulák, antitestek jelennek meg, amelyek kimutathatóak lehetnek a vérből: a vírusfertőzés után 5-9 nappal a korai ellenanyag, az IgM, 12-14 nappal pedig a késői ellenanyag, az IgG. Ezen alapul a harmadik módszer. Mivel az ellenanyagok a gyógyulást követően is kimutathatóak lehetnek, így ez a módszer azoknak ajánlott, akik az elmúlt hetekben, hónapokban átestek egy felsőlégúti betegségen, ugyanakkor nem tesztelték őket.
A szakemberek szerint az antigén és az ellenanyag vizsgálat kombinációjának számos előnye van, hiszen ez nyújtja a legtöbb információt a betegség időbeli lefolyásával kapcsolatban. Dr. Menyhárt Orsolya elmondta: „A kombináció nagy előnye, hogy a beteg rögtön, azaz 15 perc múlva megkapja az eredményeket. Pozitivitás esetén pedig meghatározható, hogy a betegség mely fázisában jár a páciens. Ha például az antigén teszt pozitív ugyanakkor az ellenanyagok még nem mutathatók ki, akkor valószínű egy friss fertőzésről van szó. Ha viszont mindkét teszt pozitív, akkor az ellenanyag megjelenési variációknak megfelelően betegség korai/közepes/késői szakaszában járhat a páciens, emellett fertőzőképes, ugyanakkor, ha az antigén-teszt negatív és csak az ellenanyag mutat pozitivitást, akkor már egy fertőzésen átesett, de valószínűleg gyógyult betegről van szó.” Ha valaki tünetmentes, de idős rokonokhoz készül, esetleg családi rendezvényre, akkor mindenképpen ajánlott számára a kombinált-teszt a biztonság érdekében. Amennyiben valaki üzletben vagy ügyfélszolgálaton dolgozik, így sok emberrel érintkezik a munkája során, időnként neki is ajánlott elvégeztetni a kombinált tesztet. Ez a variáció ajánlható mindazoknak a diákoknak, tanároknak és hozzátartozóiknak, akiknek a környezetében előfordult beteg, de nem tesztelték őket PCR-ral és karanténba sem kerültek.
Fontos tanácsok mindazoknak, akik tesztre készülnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.