Celeb

Vérrögök maradtak Baranyi László tüdejében a koronavírus után

SM

Létrehozva: 2021.04.12.

Nem épült még föl teljesen a koronavírus után a 93 éves színművész. Baranyi László mindennapjait egyensúlyzavar és fülzúgás nehezíti meg, most hízókúrán van, hogy visszaszedje hirtelen leszaladt súlyát.

Forrás: Bors Archív

A Família Kft. legendás nagypapája, Baranyi László az év elején kapta el a koronavírust. A 93 éves színművész január második hetében vette észre, valami nincs rendben. Gyanúja nem csalt, a tesztje pozitív eredményt mutatott. Karanténba kényszerült, azonban állapota súlyosbodott, így azonnal kórházba szállították. Hetek óta otthon lábadozik, de még mindig nem nyerte vissza a régi egészségét.

Reggelente többet köhécselek a kelleténél, valami irritálja a garatomat. Zavar, hogy a fülem is pattog, és az egyensúlyérzékem sincs rendben, a kórházban csak tapogatózva tudtam közlekedni. Most még a járványhelyzet miatt nem merek visszamenni az orvoshoz, várok vele, de egy kivizsgálást majd szeretnék. Ápolónőket meghazudtoló figyelemmel gondoskodik rólam Klára asszony. Egy dologban még lemaradása van, hogy a fürdetést nem csinálja olyan szakszerűen, mint a kórházban – kezdte a Borsnak a színművész.

Laci bácsi tizenkét kilót fogyott, most hízókúrán van, valamennyit már sikerült is visszahízni, de nem elégedett.

A karom olyan vékony, mint 17 éves koromban. Próbálom visszanyerni az erőmet, esténként a szobában gyalogolok, mert az utcára sem teszem ki a lábam. Mellette két kilós, homokkal teli zsákkal gyúrok, később négy-öt kilós vasalóra cserélem. Csak nem akar elengedni a vírus, de lábra kell állnom. Engem is megérintett a halál szele. A kórházi ágyamon, miközben a zsinórok lógtak ki belőlem, egy film pörgött le a szemem előtt, és hogy az agyamat is frissen tartsam, belefogtam a megírásába, és már a forgatókönyv egyharmadánál tartok – mesélte Baranyi László, aki 17 évesen csinálta végig Budapest ostromát.

A kitörés előtti fázisát akarom megörökíteni. Egy kis történetet szőttem még hozzá, a rendszerváltás után találkoznak a háborúban résztvevő fiatalok fiatalok, kinek hogyan alakult a sorsa. Deák Kristóf rendezőnek meséltem róla, nagyon tetszett neki, azt mondta, hogy van esély rá, filmet csinálunk belőle. A gyerekkorukat fekete-fehérben, a későbbi éveket pedig színesben láthatná a közönség – mondta büszkén a színész.

Laci bácsi szerencsére a jókedvét nem veszítette el, lapunkkal azt is megosztotta a tőle megszokott humorral, ha minden újra a régi lesz, mit fog bepótolni.

Elsőként szeretnék berúgni, és elénekelni, hogy „Ezt is megúsztam!”. De ami sokkal fontosabb, az egész nyarat az unokámmal akarom tölteni. Ehhez még lábra kell állnom, mindent megteszek érte. Vérrögök maradtak a tüdőmben, gyógyszereket szedek, de talán jó úton haladok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti