A Kismenők sztárjának tragédiája: Nem temetheti el Attilát börtönben ülő anyja

A Kismenők sztárjának tragédiája: Nem temetheti el Attilát börtönben ülő anyja

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 04. 11:00
Kóré Károly

Felfoghatatlan Ó. Attila a TV2 sikershowjának, a Kismenőknek a sztárja 14 éves barátját szerette volna hazavinni egy közös ismerősük autójával, ám a 17 éves énekes rosszul mérte fel a képességeit a pesti Károly körúton haladva. Azt gondolta, hogy

jogosítvány nélkül is gond nélkül elvezeti majd a két évtizedes gépkocsit.

A rendőrség által nyilvánosságra hozott felvételeken világosan látszik, hogy a sofőr óriási sebességgel rohant a végzetébe. A kocsi totálkárosra tört, valósággal feltekeredett az útjában álló villanyoszlopra

Attilát az egyik nagybátyja, László nevelte. A férfi a tragédia óta sokkos állapotban van, ezért rokonain keresztül üzente meg lapunknak, hogy nem képes nyilatkozni. A szerettei igyekeznek tartani benne a lelket, hogy nem hibás a fiatal unokaöccse halálért. Elterjedtek ugyan olyan szóbeszédek, melyek szerint a kocsi slusszkulcsát ő adta a fiú kezébe, de ezt már csak azért sem tehette, mert neki nem is volt autója. Megbízható forrásból származó információink szerint a haláljárgány Attila egyik idősebb ismerősének tulajdona volt.

A rokonok vigasztalhatatlanok. Rettegve várják a temetés napját

A fiú édesanyja, Andrea egy kisebb súlyú cselekménye miatt ül letartóztatásban.

- Már beadtuk a kérvényt, hogy kijöhessen a rácsok mögül a temetésre. Az illetékesek minden valószínűség szerint nem gördítenek akadályt.

Szegény Andit lesújtotta a tény, hogy nem lehetett együtt a fiával az utolsó napjain.

Lehet, hogy ezt sosem bocsátja meg magának, de mi azon leszünk, hogy tudassuk vele: a baleset miatt nem hibáztathatja magát – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő rokon.

A Bors megkérdezte a BVOP sajtóosztályát, mi a módja annak, hogy egy fogvatartott részt vehessen egy hozzátartozója temetésén. Válaszukból kiderül, hogy amennyiben a fogvatartott kérelmét engedélyezik, akkor a büntetés-végrehajtási intézet a temetés idejére előállítja, majd a szertartás végeztével visszaszállítja az intézetbe. Lehetőség van azonban arra is, hogy utólag róhassa le kegyeletét hozzátartozója sírjánál. Amennyiben az elítélt ruházati letétjében rendelkezik gyászruhával, akkor intézetparancsnoki engedéllyel a temetésen azt viselheti. Tekintettel azonban az új koronavírus terjedése miatt hozott intézkedésekre, az intézet elhagyásával járó kapcsolattartási formák, illetve a rendkívüli eltávozások jelenleg nem engedélyezhetők - olvasható többek között a BVOP válaszában. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.