Celeb

A börtön után jól bírja az éhezést Ambrus Attila

K. K.

Létrehozva: 2020.10.27.

Az éhhalál szélén állt Ambrus Attila, amikor dacból napokig sztrájkolt a börtönben. Az egykori bankrablót a sitten töltött évek segítették át Farm VIP megpróbáltatásain.

Forrás: Szabolcs László/Ripost

Tizennégy híresség küzd egymással és a nomád kö­rülményekkel az akár 15 millió forintos főnyereményért a TV2 november 15-én induló kaland realityjében, a Farm VIP-ben. A piros csapat egyik versenyzője, Ambrus Attila börtöntapasztalatait hasznosítva vészelte át a nem mindennapi túlélőshow nehézségeit, például az éhezést, amellyel nap mint nap meg kellett küzdenie a sátoraljaújhelyi börtönben.

Az éhezéssel nekem soha nem volt problémám, mert egész életemben lutri volt, hogy aznap lesz-e kaja az asztalon vagy sem – mondja a Borsnak a műsor sajtótájékoztatóján Ambrus Attila, akinek nemcsak gyerekkorában kellett nélkülöznie, hanem a börtönben, s most a farmon is.

A sitten többnapos éhségsztrájkba kezdtem, mert berágtam az intézmény vezetőire, miután nem akarták teljesíteni, amit kértem, és úgy voltam vele, hogy addig nem eszem, amíg közös nevezőre nem jutunk. Öt napig nem nyúltam ételhez, de már annyira leesett a vércukrom, hogy azt mondták, rám adják a kényszerzubbonyt, átszállítanak egy másik börtönbe, és erőszakkal megtömnek, mint a libákat – emlékszik vissza a hajdani bankrabló, aki ma már keramikus.

Fizikailag és pszichésen is rendkívül megterhelő volt, s ha úgy vesszük, sikerült megtörniük, mert az ötödik nap után elkezdtem enni magamtól. Nem akartam, hogy bármit is lenyomjanak a torkomon, úgyhogy hosszas őrlődés után a kisebbik rosszat választottam – magyarázza Ambrus, akinek a TV2 új kaland realityjében is minden falatért meg kellett küzdenie.

Körülbelül három kilót fogytam, és sokszor előfordult, hogy korgó gyomorral kellett elaludnunk. Persze ez a néhány hét nélkülözés meg sem közelítette azt a 13 évet, amit a hűvösön töltöttem, de most legalább hasznát vettem annak a kiképzésnek, amit ott kaptam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora