Celeb

Könnyen lehet, nem Gáspár Evelin volt az első lány, aki Boldizsár mellett rosszul járt

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

Úgy tűnik, a salgótarjáni lány elődei is megjárták a poklot poklát Gáspár Evelin exe mellett. A városban úgy hírlik a 27 éves fiúról: nem bánik szépen a lányokkal.

Gáspár Evelin a napokban tálalt ki a nyilvánosság előtt magánéleti drámájáról. Győzike idősebb lánya állítja: exe zaklatja őt, intim fotók posztolásával áll bosszút a szakításért, és a lány legutóbb halálos fenyegetést is kapott. Hasonlókat állít Boldizsár is. Ahogy azt megírtuk: az ügy a rendőrségen folytatódik.

A Bors igyekezett utánajárni, mi is folyik Nógrád megyében. Kiszúrtuk, hogy Evelin egyik követője együttérzése mellett értetlenségét is kifejezte, amiért Győzike lánya a város állítólagosan egyik legzűrösebb fiújával jött össze.

Úgy sajnállak. Csak azt nem értem, hogyan lehettél ezzel a fiúval, pedig igencsak megelőzi a nem éppen jó hírneve...– írta a kommentelő, mire Evelin reakciója fájó beismerés volt arról, mennyire naiv volt, és hogy mára sajnálja, hogy nem hitt az óvaintéseknek. A kommentváltásból az is kiderült, hogy Evelin nem az első lány lehet, akivel "nem szépen bánt" Boldizsár...

"Még ahhoz képest veled szépen bánt, ha csak a szélvédődet verte be!"

A Bors azt is megtudta, hogy bár a városban nem rajonganak a Gáspár családért, a történtek után most sokan Evelin mellé álltak, és ha bebizonyosodnak exbarátja tettei, szeretnék, hogy a fiú végre megkapja a méltó büntetését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók