Gáspár Evelin a napokban tálalt ki a nyilvánosság előtt magánéleti drámájáról. Győzike idősebb lánya állítja: exe zaklatja őt, intim fotók posztolásával áll bosszút a szakításért, és a lány legutóbb halálos fenyegetést is kapott. Hasonlókat állít Boldizsár is. Ahogy azt megírtuk: az ügy a rendőrségen folytatódik.
A Bors igyekezett utánajárni, mi is folyik Nógrád megyében. Kiszúrtuk, hogy Evelin egyik követője együttérzése mellett értetlenségét is kifejezte, amiért Győzike lánya a város állítólagosan egyik legzűrösebb fiújával jött össze.
Úgy sajnállak. Csak azt nem értem, hogyan lehettél ezzel a fiúval, pedig igencsak megelőzi a nem éppen jó hírneve...
– írta a kommentelő, mire Evelin reakciója fájó beismerés volt arról, mennyire naiv volt, és hogy mára sajnálja, hogy nem hitt az óvaintéseknek. A kommentváltásból az is kiderült, hogy Evelin nem az első lány lehet, akivel "nem szépen bánt" Boldizsár...
"Még ahhoz képest veled szépen bánt, ha csak a szélvédődet verte be!"
A Bors azt is megtudta, hogy bár a városban nem rajonganak a Gáspár családért, a történtek után most sokan Evelin mellé álltak, és ha bebizonyosodnak exbarátja tettei, szeretnék, hogy a fiú végre megkapja a méltó büntetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.