Egészen különleges dolog történt Vasvári Vivien kisfiának születése közben

szülésélmény
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 05. 10:30
A sztármami a közösségi médiában vallott negyedik szüléséről.

Egy ország követhette Vasvári Vivien negyedik várandósságát, a sztármami a szülés napját és fia érkezését sem titkolta. Vivi végig aktív volt a közösségi médiában és azt is hamar elárulta, Bodnár Zsigmonddal közös második gyermekük a Liam nevet kapta. A kis csöppség pedig szinte épphogy világra jött, édesanyja pár nappal később máris egy edzőteremből jelentkezett be, amin nagyon sok rajongója megdöbbent. Meg is kérdezték tőle, hogyan képes erre.

Vasvári Vivien családjával
Liam másfél hete látott napvilágot. Fotó:  hot! magazin archív

Vivi válasza erre csak az volt, minden test más, minden nő máshogy regenerálódik a szülést követően. Kiemelte, ő sosem volt olyan típus, aki sokáig tud egyhelyben ülni. Hiszi, a teste jelzi számára, amikor készen áll bizonyos dolgokra. Pláne azok után, hogy immáron négy alkalommal szült természetes módon, amelynek kapcsán azt is elárulta, habár mindegyik egyedi élmény volt, Liam világrajövetele különlegesre sikeredett:

Egyik szülésemre sem tudnám azt mondtani, hogy nehezebb vagy könnyebb volt, mindegyik másképp volt csodálatos. Ariana 2,5 óra alatt érkezett. Edward 1,5 óra alatt, Colin 40 perc alatt, míg Liam bő 30 perc alatt született meg. Mind a négy pillanat életre szóló emlék tele érzelemmel, erővel és hálával. Mégis, Liam születése különösen mély nyomott hagyott bennünk. Valami egészen különleges történt akkor 

- árulta el a sztármami, hozzátéve, ezt nemsokára részletesebben, egy külön posztban is kifejti majd. 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.