Válását követően az egykori szupermodellnek, Loni Willisonnak mentális, egészségügyi és függőségbeli problémái lettek, így hajléktalan lett és évek óta az utcán él.
A Loni Willisonról napvilágra került képek és videók szabályosan sokkolták a rajongókat, akik meghökkentek, mennyire rossz állapotban látják kedvencüket.
A Baywatch népszerű sztárjának, Jeremy Jacksonnak volt a felesége, válásuk azonban tönkretette a szupermodellt, aki 2016 óta fedél nélkül él. Bár egykor ő maga is részt vett több filmben és a címlapokon szerepelt.
2014-ben elvált a sztárpár útja, családon belüli erőszak vádja miatt.
Ekkor kezdődött el Willison elképesztő kálváriája: egyre inkább megromlott a mentális egészsége, olyannyira, hogy egy időben meg volt győződve arról, hogy valaki rendszeresen áramot vezet a testébe - írja a Life.hu.
Lelki problémáit drogfüggősége taszította igazán mélybe, borzalmas állapotban van, egykori gyönyörű haja már a múlté és rendívül lesoványodott. Az exszupermodell mindig is kiállt amellett, hogy volt férje miatt került ebbe a tragikus helyzetbe, azonban sem barátai, sem családtagjai segítségét nem hajlandó elfogadni a felajánlások ellenére sem. Azt állítja, az utcán biztonságban érzi magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.