Egy legenda már nem ébredt fel, legyőzte a gyilkos kór a Top Gun sztárját

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 02. 06:32 / FRISSÍTÉS: 2025. április 02. 17:33
Val Kilmer 65 évesen, hosszú betegség után hunyt el.

A legendás színész, Val Kilmer 65 éves korában elhunyt. Lánya, Mercedes Kilmer erősítette meg, hogy édesapja kedden, Los Angelesben aludt el örökre. Mercedes – akit volt feleségével, Joanne Whalley-vel közösen nevelt – elmondta, hogy a színész halálát tüdőgyulladás okozta. Kilmernél 2014-ben torokrákot diagnosztizáltak. Kezelése során sugár- és kemoterápiát kapott, valamint gégemetszésen esett át. Ez a műtét maradandóan károsította a hangszálait, és véglegesen megváltoztatta a hangját.

Val Kilmer
Fotó:  FRANCOIS GUILLOT / AFP 

Kilmer legismertebb szerepei közé tartozott Iceman az 1986-os Top Gun című filmben, valamint Batman/Bruce Wayne az 1995-ös Mindörökké Batman-ben. Szintén nagy elismerést szerzett Jim Morrison megformálásával az 1991-es The Doors című filmben. Az Amazon Prime-on megjelent Val című dokumentumfilmben őszintén beszélt arról, milyen következményei voltak a torokráknak, beleértve azt is, hogy egy hanggenerátor készüléket kellett használnia a beszédhez.

Korábban Kilmer elárulta, hogy sokáig nem tudott a torokrákjáról, egészen addig, amíg egy nap alvadt vért nem köhögött fel. Mentőt hívott, de eszméletét vesztette és egy Santa Monicában lévő kórházban tért magához. 2020-ban a Good Morning America interjújában azt mondta, hogy „nagyon gyorsan felépült” a diagnózisát követően - írja a Daily Mail.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.