Rendkívül aggasztó videót tett közzé a 24 órán át elérhető Instagram-történetében a világszerte ismert ducimodell, Sirokai Diána!
A divatvilágot meghódító, telt idomú szépség eddig azért vált cikkek főszereplőjévé, mert büszkén vállalta nőies alakját: az Instagramon sem volt szégyenlős, többször is láthattuk őt lenge öltözetben, a népes követőtábora legnagyobb örömére. Dia családjával nagyjából tíz évvel ezelőtt költözött ki Angliába, és már akkor híres modell, illetve divattervező szeretett volna lenni. 16 éves korában el is indult a pályán, ám a duci lány iskolatársai miatt egy időre feladta álmait.
"Másfél évre abbahagytam, mert nagyon sokat bántottak a suliban miatta, és nem igazán tetszett az embereknek, hogy a londoni „menő” klipekben szereplek" – mesélte még 2019-ben a Borsnak Sirokai Diána ducimodell, aki édesanyja mellett műkörmösként is dolgozott, ám végül mégis a divat világát választotta. A nagy áttörés 2017-ben következett be, amikor Kim Kardashian fürdőruhás képét inspirációként használva maga is fehér fürdőruhában pózolt. A fotó bejárta a teljes világsajtót, és még maga Kardashian is felfigyelt rá, sőt, szívecskével kommentálta is Dia képeit.
Derült égből villámcsapásként érkezett szerdán Sirokai Diána Instagram videója, amiben először egy hordágyon látható oxigénmaszkkal. A rémisztő nyitóképhez írt szövege pedig még inkább aggodalommal tölt el mindenkit.
"Istenem, kérlek engedd meg, hogy újra járni tudjak, és megígérem, hogy mindent megteszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból" – írta angolul az első fotóhoz Dia, utalván ezzel arra, hogy valamilyen rejtélyes okból lebénult, segítség nélkül egy lépést sem tud tenni.
A következő képsorokon már többek között az látható, hogy a ducimodell egy kórházban próbál megtenni néhány lépést egy járókeret segítségével.
Nos, bár az ijesztő képsorok a Redditre is felkerültek, egyelőre senki sem tudja, mi történhetett a modellel. A rajongók mindenesetre remélik, hogy Dia hamarosan jobban lesz, és elmeséli, miken kellett keresztülmennie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.