
Harkányi Endre Lakner Bácsi gyermekszínházában kezdte a pályát, majd 1947-ben, 13 éves korában beválogatták a Valahol Európában című film szereplői közé. A filmben elhangzó emblematikus "Könyörgöm, akasszuk fel!" mondatával örökre beírta magát a magyar film történetébe.
Először 1963-ban szerződött a Vígszínházhoz, majd több fővárosi színházban is játszott, ezt követően 1984-ben tért vissza újra a Vígszínházba, amelynek 2015-ig hűséges tagja maradt. Színházi bemutatóinak száma meghaladta a 150-et. Kiemelkedő alakításai között megtalálható Puck a Szentivánéji álomban, Dromio a Tévedések vígjátékában, Hugó Molnár Ferenc Liliomában, Melchiades a Száz év magányban.
Több mint harminc filmben és csaknem negyven tévéprodukcióban tűnt fel. A gyerekek Mézga Géza vagy a Vízipók-csodapók Keresztesének szinkronhangjaként ismerték és szerették meg.
Harkányi Endrét 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el. 2005-ben neki ítélték a Ruttkai-emlékgyűrűt, és kiváló művész is lett ebben az évben, 2008-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. 2010-ben a nyíregyházi Vidor Fesztiválon Életmű Díjjal jutalmazták és még abban az évben a művészi életútja elismeréseként átvehette a Kossuth-díjat.
A kilencven éves korában elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, érdemes- és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának tagját, Harkányi Endrét a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.