Kiderült: Gene Hackman két dolgot bánt meg az életében, de azokat nagyon

megbánás
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 28. 09:51
Utólag már valószínűleg nem mondott volna igent Gene Hackman.

Február 27-én derült ki, hogy 95 évesen holtan találták otthonában a legendás színészt, Gene Hackmant, aki a pályafutása során két Oscar-díjat nyert. Az egész világot megrázta a hír, és sajnos még most sem lehet tudni, hogy mi pontosan okozta a világsztár halálát – a hatóságok jelenleg is vizsgálják az esetet.

GENE HACKMAN .
Gene Hackman / Fotó: Album / Fotó: Northfoto

Sokan úgy gondolják, hogy Gene Hackman egy olyan színész volt, aki sose csinált rossz filmet. Persze az ő rendkívül impozáns munkásságában is akadtak olyan alkotások, amik nem voltak túlzottan sikeresek, illetve a saját bevallása szerint volt két olyan filmje, aminek az elkészítését nagyon megbánta.

Csak a pénzért csináltam a Lucky Lady-t. Csináltam egy filmet Menni vagy meghalni címmel. Máig nem tudom elhinni, hogy elvállaltam a Menni vagy meghalni-t

mondta egy korábbi interjúban Gene Hackman.

Az 1975-ös Lucky Lady-ben Liza Minnelli és Burt Reynolds mellett szerepelt Gene Hackman, a Menni vagy meghalni című alkotásban pedig nem mással láthattuk őt, mint a magyarok kedvencével, Terence Hill-lel.

Itt lehet megtekinteni galériánkat Gene Hackmanről:

Az utolsó Gene Hackmanről készült kép (Fotó: Profimedia-Reddot)
A legendás színész sok boldog percet szerzett a filmek szerelmeseinek (Fotó: JT Vintage)
A Kereszttűz című filmben (Fotó: HIP/ Northfoto)
1974 - Francis Ford Coppola filmjében, a Magánbeszélgetésben (Fotó: Collection ChristopheL via AFP)
A Francia kapcsolat című filmben, 1971-ben (Fotó: Collection ChristopheL via AFP)
1993-ben a Nincs bocsánat című filmért Oscar-díjat kapott az alakításáért (Fotó: Collection ChristopheL via AFP)
Gene Hackman 34 éven át minden évben szerepelt egy Hollywood-i kasszasiker-moziban (Fotó: JT Vintage)
A 2000-es Cannes-i filmfesztiválon (Fotó: Photo12 via AFP)
1995 - Szóljatok a köpcösnek! (Fotó: Photo12 via AFP)
1996 - Madárfészek (Fotó: Photo12 via AFP)
Az 1975-ös Lucky Lady-ben, Bur Reynolds oldalán (Fotó: Photo12 via AFP)
2001 - Tenenbaum, a háziátok (Fotó: Photo12 via AFP)
2003 - Életműdíjat kapott a Golden Globe átadón. Ekkor jelent meg utoljára nyilvánosan a feleségével (Fotó: AFP)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.