
Ahogy arról a Bors beszámolt, Berki Mazsi májusban megosztotta követőivel, hogy 32 évesen úgy döntött, hogy botoxoltat.
A sztármami tudta, hogy nagyon megosztó témába nyúl, azonban mégsem szerette volna eltitkolni rajongói elől, hogy milyen beavatkozáson esett át.
Tisztában vagyok vele, hogy a botox még mindig nagyon megosztó téma, pedig nagyon sok ember esett át már ilyen beavatkozáson, és rengetegen érdeklődnek iránta
– nyilatkozta akkor lapunknak Mazsi, aki ahogy azt várta, kapott hideget-meleget a bejelentése miatt.
Sokan azzal támadták, hogy eddig a természetességet hirdette, így már egyre hiteltelenebbé válik a szemükben, egyik követője például így fogalmazott:
Annyira vagy hiteles, mint senki más
Most pedig úgy látszik, hogy Berki Krisztián özvegye szeretne egy kicsit visszakanyarodni a valódi természetesség felé, ugyanis legújabb fotója annak az apropóján készült, hogy megszabadult hosszú póthajától.
Vissza a gyökerekhez szokták mondani
– kezdte bejegyzését Berki Mazsi, aki ezt követően azt is elmondta, hogy a hajhosszabbítást végző szakemberekkel közösen döntöttek úgy, hogy most egy darabig a valódi, rövidebb haját hordja a sztármami.
Sokkal kezelhetőbb és kényelmesebb is számomra a nyári kánikulában. A saját hajamat tavaly szétroncsoltam a szőkítéssel, így igényli a dúsítást
– tette még hozzá.
Mazsi új külsejét IDE kattintva tudod megnézni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.