Beat kislánya az édesapja nyomdokaiba lép

tehetség
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 13. 19:40
Fehér Tibor, a Fekete Vonat egykori sztárja úgy tűnik nem az egyetlen tehetség a családban. Beat lánya, Tünde szintén előadóművészi babérokra tör.

Miből lesz a cserebogár? Fehér Tibor, Beat kislánya a TikTokon indult hódító útra, és a jelek szerint legalább akkora sikere lesz majd a jövőben, mint a híres édesapjának.

Fehér Tibor Beat Fekete Vonat
Beat nevét az egész ország ismeri, ő írta a legtöbb Fekete Vont slágert. (Fotó: Fekete Vonat)

Emberrablás

Az immár 19 éves fiatal nő nem ismeretlen a nagy nyilvánosság előtt, Tünde volt az, akit három évvel ezelőtt elrabolt egy fiú. A gyerekrablásról szóló hírt elsőként a Bors írta meg. A témában született első cikkeinkben utánajártunk, hogy a lányt a budapesti lakásukból csalták ki, kocsiba ültették és ismeretlen helyre vitték. Az édesapa, Fehér Tibor kétségbeesetten kereste a gyermeket, karöltve a rendőrséggel, akik egy nap után végül megtalálták, és a szekszárdi rendőrkapitányságon újra egyesülhetett a család.

Fehér Tibor Beat
Tünde szöktetése nagy riadalmat keltett a családban. (Fotó: Archív)

Beat tehetséges lánya

Tünde ma már 19 éves, és egy gyönyörű kislány édesanyja is egyben. A családi béke teljesen helyreállt, bár Beat nem él együtt a volt feleségével és a lányával, rendszeresen látogatja őket, az unokájáért pedig teljesen odavan. Tünde a gyermeknevelés mellett a zenei karrierjének szárnyait is bontogatja, az elmúlt időszakban egyre gyakrabban oszt meg magáról videót a TikTok-oldalán. A kisfilmeken ugyan egyelőre nem énekel, vagyis a saját hangját nem hallhatjuk, de a hírek szerint pont olyan tehetséges énekes lehetne, mint az édesapja, ha tényleg komolyan szeretne foglalkozni ezzel a szakmával. A sztárság felé vezető úton mindenesetre már elindult, és tagadhatatlan, hogy a különleges szépségével máris számos rajongót szerzett magának.

Tünde máris rengeteg rajongót szerzett magának. (Fotó: tundikebrilliana/TikTok)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.