Cserhalmi György az egészségügyi állapotáról vallott: „Ez a bot hozzám nőtt, mint egy útitárs”

cserhalmi györgy
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 04. 06:30
Kíméletlen betegségből gyógyult fel az elismert színész. Cserhalmi György megszokásból jár már bottal.

Cserhalmi György az elmúlt években a színpadot kórházi ágyakra cserélte: egészségügyi problémái után most már jól érzi magát.

Cserhalmi György: „Rendben vagyok, alakulok"

Én voltam elfoglalt, de nem a munka kötött le, hanem különböző kórházi ágyak. Köszönöm szépen, rendben vagyok, alakulok – árulta el az Abaházi Presszóban, miután a műsorvezető Abaházi Csaba felfedte, régóta tervezik ezt az interjút. Abaházi a Retro Rádió hallgatóinak azt is elmondta: a színész a stúdióba bottal érkezett meg.

mondta Cserhalmi.

– Mindenki mondja, a gyógytornász is (én már művészi tornának hívom), hogy már lassan el kéne felejteni. De valahogy ez a bot hozzám nőtt, mint egy útitárs. Nem tudom, szabad-e ilyet mondani, de legalább az kemény – humorizált a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész.

Öt-hatéves koromban a negyvenévesekre is azt mondtam, hogy hú de vén trottyos bácsi… én abszolút az vagyok! Én teljes mértékben öreg trottyos vagyok – mondta nevetve a nemrég 76. születésnapját ünneplő színész.

cserhalmi györgy
Cserhalmi György 2020-ban a Magyar Filmakadémia életműdíjának átadóján Fotó: Sulyok László

„Baromi nagy szerencsém volt"

Cserhalmi Györgynél daganatos betegséget diagnosztizáltak 2020-ban, ám másfél évvel ezelőtt kezelőorvosa gyógyultnak nyilvánította:

– összegezte másfél évvel ezelőtti kálváriáját. 

Bár a színész azóta felépült, az alkoholról, fűszeres ételekről le kellett mondania. Bár a jó magyaros ételek, például a pacal hiányzik neki, a szeszről le tudott mondani.
Mintha sosem ittam volna, pedig anyám szerint már 16 éves koromban, 80 ezerrel pohárral vezettem a nemzedékem előtt… De ez úgy eltörlődött – ismerte el a színész, aki a mindennapjait a Veszprém vármegyei Kékkúton tölti, de lényegében kétlaki életet él: még Budapestre köti színházi, színészi munkája, amiből már egyre kevesebbet vállal.
Megijeszt, ha meg kell tanulnom tíz oldalt. Nem biztos, hogy már meg tudom tanulni – ismerte el, majd hozzátette, a hosszas forgatási napokhoz sincs már türelme, de teljesen visszavonulni még nem szeretne.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.