Gáspár Győzőt és családját 2005 februárjában ismerhette meg Magyarország, amikor is televízióba került a Győzike show. A műsor, amely több évadot megélt, sokak kedvencévé tették a showmant. A híressé vált família salgótarjáni mindennapjait szinte cenzúra nélkül követhette végig az ország egészen 2010-ig. Evelin és Virág a nézők szemei előtt nőtt fel. Győzike azonban most egy olyan fotót osztott meg a közösségi médiában, ahol Virág még kislányként, Evelin pedig fiatal tiniként ül édesapja mellett, akinek épp a születésnapját ünneplik Bea asszonnyal együtt.
17 évvel ezelőtt.
- írta egyszerűen kísérő szövegként a showman a fotó mellé, amit 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetként osztott meg.
A képen az látható, ahogy a család Győzike 33. születésnapját ünnepli. Hogy mitől lett nosztalgikus kedve Győzikének azt nem tudni, de talán annak is köze lehet a dolgokhoz, hogy az egykori Romantic frontembere és családja hosszú évtizedek után hatra hagyja Salgótarjánt. Mint arról korábban a Bors beszámolt, a család úgy döntött összepakolják közel 50 év emlékeit, és egy új villába költöznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.