Egyedülálló nemzetközi versenysorozat megszervezésével robban be az ökölvívás világába a HELL ENERGY 2024-ben. Az összdíjazása több mint 1 millió dollár. A mérkőzéseket a YouTube-on és a közösségi média felületein sugározzák majd. A versenysorozat elődöntőit, középdöntőit és döntőit pedig már élőben közvetítik.
A nemzetközi boxversenyen 10 ország versenyzői közül kerülnek ki a válogatás során azok a legjobb, legrátermettebb sportolók, akik végül 4 súlycsoportban küzdenek meg a bajnoki övekért. A súlycsoportok nyertesei a bajnoki cím mellé 100 ezer dollárt, valamint profi szerződési lehetőséget kapnak.
Nem csak igazolt versenyzők, hanem gyakorlatilag bárki ringbe szállhat a mesés pénzdíjakért. Ez a verseny azoknak a bokszolóknak, küzdősportolóknak is utat nyit a profi boksz világába, akiknek a képességei megvannak, de eddig valamiért nem volt lehetőségük bizonyítani.
Jelentkezni 18 éves kor felett 2024. február 1. és 2024. március 15. között lehet a www.hellboxingkings.com oldalon.
Az élő közvetítések során a celeb versenyzők is a ringbe lépnek három súlycsoportban. A résztvevő országok delegált sztárjai szintén 100 ezer dolláros fődíjért és a címmel járó dicsőségért csapnak össze. A nemzetközi boxversenyre idén Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból, Horvátországból, Szerbiából, Boszniából, Romániából, Görögországból, Bulgáriából és Azerbajdzsánból várják a jelentkezőket.
A jelentkezők márciustól, a saját országukban rendezett castingokon mutatkozhatnak be. Az itt kiválasztott versenyzőkre júniusban selejtező összecsapások várnak, novemberben pedig az élőben közvetített elődöntőkben bizonyíthatnak.
A döntő 2024. decemberében lesz Magyarországon. A Las Vegas-i színvonalú gálán sztárvendégek is fellépnek, sőt minden idők egyik legsikeresebb boxolója, a kilencszeres világbajnok Roy Jones Jr. is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.