Szerelem

Ryan Gosling: "Az egyetlen követelmény, amit egy nőben keresek az, hogy..."

Bors

Létrehozva: 2024.01.22.

Ahogy a Barbie tavalyi premierjén, úgy az idei Golden Globe-on is egyedül jelent meg a Kent játszó színész, aki a kollégáival együtt vehette át a 2023 legjobb sikerfilmjéért járó szobrot. Ryan Gosling párja, Eva Mendes ezúttal is a háttérből szurkolt, mivel utálja a vörös szőnyeges eseményeket, az élettársa melletti pózolást.

Kezdettől szeretik titokzatosnak láttatni a szerelmi életét a színész. 2011-ben a Túl a fenyvesen című filmben egy párt alakított Ryan Gosling és Eva Mendes, a forgatás végére pedig a valóságban is egymásba szerettek. A magánéletükről ritkán és szűkszavúan nyilatkoznak, de az utóbbi időben már kissé nyitottabbak ezen a téren. Gosling például nemrég az egekig dicsérte Mendest.

Ryan Gosling
Ryan Gosling párja, Eva Mendes nem szereti a rivaldafényt - Fotó: hot! magazin

Szerencsés vagyok, amiért pont azzal a személlyel élek, akivel tudom, hogy együtt kell lennem. Az egyetlen követelmény, amit egy nőben keresek az, hogy Eva Men­des legyen, mert ő az egyetlen nő, aki nekem rendeltetett áradozott a Hello!-nak a párjáról Gosling, akinek nyakában viselt E betűs medálja is a Mendes iránti szerelmét jelzi.

A tűzhelynél Ryan Gosling a főnök

Bár Eva korábban sosem akart gyereket, lángolóan erős szerelmük Ryannel ezt a korábbi döntését rövid idő alatt megváltoztatta. 2014-ben született az első lányuk, Esmeralda, 2016-ban a második, Amada, aki Mendes nagymamájáról kapta a nevét. A latin díva egy ideje szünetelteti a karrierjét, mivel szívesebben van otthon a párjával és a gyerekeivel, mint bárhol másutt a világon. A kislányok házitanítók segítségével odahaza tanulnak, Eva vezeti a háztartást, viszont a főzés Ryanre hárul.

Ryan Gosling
Ryan Gosling sikeres évet tudhat maga mögött, ehhez pedig kellett egy olyan hátország, mint Eva Mendes - Fotó: Profimedia

– Mindig is szerettem takarítani, mosogatni, ennek a szenvedélyemnek köszönhetem, hogy ma már társtulajdonosa és márkanagykövete vagyok egy tisztítószer-forgalmazó cégnek – mesélte Eva a People-nek. – Családanyaként sok időt töltök a konyhában, viszont a tűzhelynél Ryan a főnök: 

Nemcsak hihetetlenül jó színész, de elképesztő szakács is!

 Nálunk remek egyensúlyban van a „te főzöl, én takarítok” rendszer. Az élet nagyon kao­ti­kus, kizárólag a házam és a konyhám az, amit irányíthatok, így ha mosogatok, az szinte meditatív élmény számomra. Tiszta mosogató – tiszta elme!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek