Ezúttal is örülhetnek azok, akik minden évben ellátogatnak a Budapesti Újévi Koncertre január 1-jén - és azok is, akik most vesznek részt először a koncerten, ugyanis Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész ez alkalommal is rendhagyó gálaműsorral készül a Budapest Aréna közel 13 ezer fős közönségének. Az újévi gálakoncert a béke és az összefogás jegyében immáron tizenhatodik alkalommal kápráztatja el a közönséget: fantasztikus új látványvilág, páratlan színpadi alkotások és egyedülálló hangzás várja a nézőket.
Az elmúlt években minden alkalommal a legfelemelőbb pillanatok közé tartozott a Nemzet Színészeinek színpadra lépése és a közös koccintás, így a hegedűművész úgy döntött, ez ezúttal sem maradhat el. – A nagy sikerre való tekintettel megígértem, hogy következő alkalommal is megismételjük ezt a felejthetetlen élményt január 1-jén, ezért ismét meghívtam a Nemzet Színészeit, így velünk ünnepel: Molnár Piroska, Udvaros Dorottya, Lehoczky Zsuzsa, Bodrogi Gyula, Szacsvay László és Cserhalmi György – árulta el Mága Zoltán.
A Prima Primissima-díjas hegedűművész több mint másfél évtizede hagyományt teremtett. Minden január elsején rangos világsztárokkal, a legnevesebb hazai és nemzetközi előadókkal, Kossuth-díjas művészekkel, világszínvonalú gálakoncert keretében, telt ház előtt köszöntötték az új esztendőt. Mindeddig több mint kétszázezer néző, a televíziós közvetítések révén pedig több mint százmillió ember láthatta a tengerentúlon az ünnepi gálaest produkcióit és fogadhatta a magyarok szeretetteljes üzenetét Amerikában is, ahol a legnagyobb közszolgálati csatorna, a PBS is bemutatta a X. Jubileumi Újévi Koncertet, mint önálló, főműsoridős koncertshowt, ahol többek között olyan sztárok is felléptek, mint a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster zongoraművész és Aida Garifullina, világhírű operasztár.
A 2024-es évben a gála célja küzdeni és kiállni a békéért, szimbolizálni Európa és a nemzet egységét, összetartozását. Éppen ezért, a világ magyarságának egységeként kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és felvidéki gyerekek a gálakoncert művészeivel egy közös produkcióban állnak ki Európa és a világ békéjéért. Emellett a szeretet hegedűse egy délutáni ráadás koncerttel szeretne köszönetet mondani azoknak az orvosoknak, ápolóknak, szociális intézmények munkatársainak, állami, önkéntes civileknek, karitatív szervezeteknek, akik küzdöttek és a mai napig küzdenek a kórházakban a betegek gyógyulásáért és biztosították egészségügyi ellátásunkat, emellett a pedagógusoknak, tanároknak , akik hivatásukból adódóan írni, olvasni tanítják és nevelik gyermekeinket, továbbá azoknak a rendőröknek, katonáknak, akik az év minden percében őrzik és védik hazánkat és a közrendet.
A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok kíséretében többszáz fős felnőtt- és gyermekkórus, valamint tánckar is tenni fog azért, hogy az Aréna közönségével varázslatos hangulatban köszöntsék együtt az új esztendőt.
Az eseményen a hagyomány részeként átadásra kerül a Budapesti Újévi Koncert hazai és nemzetközi Gáladíja, amelyet a Hollóházi Manufaktúra által egyedi tervek alapján készített nagyértékű porcelánhegedű jelképez.
A hagyomány folytatódik, így a közös koccintás ezúttal sem maradhat el, a Prima Primissima-díjas hegedűművész ezúttal is megvendégeli a közönséget a békesség vörösborával!
Találkozzunk Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel, Budapest díszpolgárával és kiemelt sztárvendégeivel 2024. január elsején az Arénában!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.