Öröm

Donald Trump állva tapsolta meg Mága Zoltán hegedűjátékát New Yorkban

Létrehozva: 2023.12.11.

Álló tapssal köszönte meg Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész hegedűjátékát New Yorkban, a Republikánus Klub hagyományos évzáró gáláján.

A világ egyik elsőszámú politikusát, aki 2024-ben ismét újraindulását tervezi az amerikai elnöki posztért, lenyűgözte a magyar művész virtuóz hegedűjátéka.

 

“Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik legbefolyásosabb személye, Földünk egyik legerősebb és legnagyobb országának korábbi vezetője a gálaesten ünnepi asztalától szinte elsőként felállva, vastapssal köszönte meg az előadásomat majd odahívott és baráti kézfogással gratulált” – monda a Prima Primissima-díjas hegedűművész. "Néhány szót is váltottunk az elnök úrral, aki nagyon közvetlen és jó humorú volt. Megemlítette, hogy a nevemmel kampányol, ezzel utalva a MAGA, azaz „Make America Great Again” („Tegyük újra naggyá Amerikát!”) szlogenre."

Donald Trump elmondta továbbá, hogy ismeri Mága Zoltánt, mert már több műsorát látta felvételről a PBS adásában. A magyar hegedűvirtuóz Budapesten készített önálló showműsora a csatorna egyik legnézettebb műsora volt és az amerikai kontinensen több mint 100 millió néző láthatta.

 

A hegedűvirtuóz megemlítette, hogy zenészként az elmúlt közel négy évtizedben játszott már királyoknak, államfőknek, közjogi méltóságoknak, világsztároknak, sőt pápáknak is, de amerikai elnöknek még nem, ezért is volt számára annyira felemelő, kivételes lehetőség a 45. amerikai elnök előtt fellépni. 

Az Egyesült Államok egyik legrégebbi republikánus klubjának Manhattanben megrendezett gáláján, mintegy ezer fő vett részt, köztük számos konzervatív közéleti személyiség, politikus, gazdasági vezető és véleményformáló.

A magyar hegedűművésznek Donald Trump arról is beszélt, hogy üdvözletét küldi a magyar embereknek és külön kiemelte, hogy nagyon sokra tartja annak vezetőjét, Orbán Viktort, akivel szavai szerint jó barátságot ápol. Magyarország egy erős sziget Európa közepén, határozott vezetővel, erős identitáspolitikával és bátor kiállással védelmezi értékeit, politikai irányait a külső és belső támadásokkal szemben – monda hazánkat dicsérve.

Donald Trump a tervei szerint 2024-től újraválasztott elnökként szeretné az Egyesült Államokat visszavezetni a republikánusok által vezetett korábbi útra, amely a fejlődést és a demokráciát, az amerikaiak védelmét szolgálja. Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump a migránsok, az illegális bevándorlók, a terrorizmus és a háború elleni küzdelem legnagyobb európai harcosának nevezte és sok sikert kívánt a kormányfőnek a továbbiakhoz.



 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek