Finálé

"A szívemben megőrizlek" – döntött a Nagy Ő, ez a lány nyerte el Jákob Zoli szívét

Bors

Létrehozva: 2023.11.05.

Eláruljuk, melyik lány lett A Nagy Ő győztese.

Egy hónap izgalom után vasárnap este végre kiderült, ki nyerte el a Nagy Ő szívét. Magyarország 39. leggazdagabb embere a fináléban Nati és Betti közül választhatott: ők voltak azok, akik a legközelebb kerültek Jákob Zolihoz, de természetesen közülük is csupán egy nyerhetett.  

A Nagy Ő döntő, Jákob Zoltán, Nati, Betti
Nati és Betti közül kellett végül döntenie Jákob Zolinak Fotó: Bors, TV2

– Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Nati a tűz, Betti pedig a víz, vagy fordítva. Vagyis a választásom a két pólus között hihetetlenül nehéz. Rengeteget mérlegeltem és még több tanácsot hallgattam meg a családtagjaimtól, a barátaimtól és persze Ramónától ismesélt korábban Zoli a döntési folyamatról, akkor természetesen még a végső név nélkül, hozzátéve: rengetek új impulzus érte mind a döntős lányokról, mind a többiekről, amikor később, immár az adásba kerülés után viszont látta a tévében az eseményeket. A körmöskirály döntését egyébként pszichológus is segítette, ám végül természetesen neki magának kellett kimondania az utolsó szót.

Jákob Zoli döntött: "Fontos, hogy hasonló legyen az utunk"

A két lány két (igen különböző) randija után Jákob Zoltán meghozta a döntését.

Ahhoz, hogy igazán szerelembe tudjak esni, az is fontos, hogy hasonló legyen az utunk. Te nagyon az út elején vagy, ezért most el kell engedjelek… Nagyon szép volt minden együtt. A szívemben megőrizlek 

– búcsúzott Jákob Zoli Natitól, azaz végül Betti lett az, aki a Nagy Ő végső párjaként került ki a műsorból.

Nati természetesen nehezen fogadta, hogy az utolsó pillanatban csúszott le a milliárdosról, sírva is fakadt a TV2 kamerái előtt – írja a Ripost.

Nagyot csalódtam, de igazából már kezdem megszokni

 – mondta.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"