
A hölgykoszorú kettészakadni látszik és középen ott áll a széria legidősebb hölgye, Enikő, akinek egészen mostanáig egyetlen, árva randi sem jött össze a milliárdossal, amitől kissé elanyátlanodott. No, de semmi vész, hiszen akadnak a kastélyban „barátnői”, akik amolyan önjelölt szinkronhangként a védelmére keltek. De vajon ők tényleg elfelejtették, hogy A Nagy Ő egy verseny és mindenki egyetlen célért küzd?
A keddi adásban olyan szürreális vita bontakozik ki Jákob Zoltán háremében, hogy kétszer is meg kell majd nézni, hogy felfogjuk, mi is történik és min is kapnak hajba a harcias nők. Történik ugyanis, hogy néhányan felkérdezik a 20 éves Natit, hogy miért is nem engedte Enikőt előre, amikor egy adással korábban el kellett dönteniük, hogy végül ki is szálljon fel a milliárdos partnereként a Rómába induló magángépre. Mint ismeretes, a kissé akaratos és makacs szőkeség simán elnézte idősebb riválisa krokodilkönnyeit, majd kötve az ebet a karóhoz, elérte, hogy Enikő visszalépjen.
– Nem átkozok el senkit. Úgy gondolom, hogy mindenki visszakapja, amit érdemel az élettől.
Nem érdemelted meg…
– vágta Nati fejéhez véleményét Enikő, aki nem, és nem akarta elfogadni a fiatal lány válaszát, mely szerint számára sem volt könnyű az a szituáció, majd az újabb számonkérő mondat után bekapcsolt nála is a pikírtebb énje és iskolázni kezdte a pityergőt. – Mindannyian a Zoliért vagyunk itt és úgy voltam vele, hogy nem engedek ebből! Nem tudom mi lett volna, ha Enikő is kitartott volna, de ezt nem rajtam kell levernetek. Így alakult – mondta az időközben kórussá duzzadt támadóinak a fiatal lány.
Betti persze a hallottaktól újra felszívta magát és amolyan biztonsági emberként azonnal szárnyai alá vette az ismét pityergő védencét. Tette ezt a vitáiban tőle megszokott stílusban és hangnemben. – Szóval te szeretsz tiporni ugye? Csak amúgy meg olyat találtál be, aki nem tudja megvédeni magát.
Úgy érzed, hogy húszévesen te vagy a világ közepe!
– tornyosult kéretlen véleményével fenyegetően Nati fölé. A 20 éves lány pillanatok alatt helyretette a szerelemkastélyának agresszorát, aki ettől láthatóan begőzölt.
Hogy hová fajult a két nő vitája, az kiderül kedd este a TV2 képernyőjén, közvetlenül az Ázsia Expressz után.
Ugyanakkor az adok-kapókról éléslátó összegzést adott Edina, aki a vita egy pontján felpattant és elhagyta a harctérré alakult medencepartot. – Itt a lányok egyre jobban kimutatják a foguk fehérjét és nagyon, nagyon gonoszok. Most a Nati ment el erre az útra, de ha nem ő ment volna, akkor a másikra is ugyanígy rácuppannának, mint a piócák.
Nem tudom, mi van ezekkel a lányokkal, de már azt érzem, hogy valamilyen pszichiátrián vagyok.
Enikőről az a véleményem, hogy egy olyan nőszemély, aki nem mer megnyilatkozni semmiről. Mindig megvédeti magát a húsz-harminc éves kis csitrikkel. Ha én negyvenhét éves asszonyként bejövök ide és annyi idősek itt a lányok, mint a gyerekem, akkor ne a gyerekem védjen már meg! Legyen már bennem annyi vér, hogy kiállok magamért! Ehelyett mindenki veszekedett, csak ő hallgatott és szopogatta az italát. Tudta, hogy mire vállalkozik és ott volt számára is az esély, hogy nyerjen, hiszen minden játékon ott volt. Az, hogy nem tud élni a lehetőséggel, arról ne tehessen már senki! Na ez a kabaré! – summázta vaslogikával a hallottakat Edina.
A vita tükrében felmerül a kérdés: vajon mindenki tisztában van vele, hogy A Nagy Ő egy verseny, ahol a végén csak egy maradhat?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.