Ahogyan azt már megírtuk, Young G Béci és Norina házassága éppen hullámvölgyben van. Nehézségekről vallott a sztárpár, ugyanakkor mindketten azon vannak, hogy megjavuljon a helyzet, és erősebben jöjjenek ki ebből a helyzetből. Ez egyfelől azért fontos, mert örök fogadalmat tettek egymásnak, másfelől pedig gondolniuk kell tündéri kislányukra is, akinek az a legjobb, ha a szülei szeretik egymást.
A kislányukért mindenre hajlandó az álompár. A tüneményes baba láthatóan nagyon boldog, ami nem is csoda, elvégre mindent megkap a szüleitől. Egész nyáron közösen utazgattak, és a szülők erősebbre kovácsolták szerelmüket. Most azonban szomorú hírt közölt Norina. A babával együtt lebetegedtek, ezért anya és lánya együtt lábadozik. Fáj a torkuk, lázuk van, egyszóval rögtön szeptember elején náthásak lettek - szúrta ki tegnap a Ripost. A helyzet pedig változatlan. Insta-történetük szerint még mindig nincsnek jól:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.