Kiderült, mikor és hol temetik el Balázsovits Lajost

érdemes művész
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 07. 18:45
A Nemzet Színészét a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
B.P.

„2023. augusztus 29-én 15 órakor búcsúzunk Balázsovits Lajostól, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Balázs Béla-díjas színművésztől. Családja, barátai, pályatársai és tisztelői a Fiumei úti sírkert ravatalozójában vehetnek végső búcsút Tőle. Az elhunytat a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti” – közölte a Nemzeti Színház a Facebook-oldalán.

Balázsovits Lajos
Fotó: Szakony Attila

Mint arról a Bors hírt adott: 2023. július 19-én, 76 éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál.

A filmszerepekkel elhalmozott művész színházi pályafutása 1968-ban a Madách Színházban kezdődött, majd 1974-től a Vígszínházban folytatódott. 1979-ben csatlakozott a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) színtársulatához. 1982-ben visszatért a Madáchba, 1991-ben pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1990-92-ig a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. A korábban lírai alkatú, idővel karakterszínésszé vált művész életében a filmezést – bár Jancsó szerepajánlatait továbbra sem utasította vissza – végül csaknem teljesen háttérbe szorította a színpad, amikor 1992-ben nemzeti színházi tagságát a Játékszín igazgatói székére cserélte fel; 2012-ig igazgatta a teátrumot, amelynek éléről húsz év után távoznia kellett, mert a színház állami támogatását megvonták, majd magánkézbe adták. Elnyerte 1969-ben a magyar filmszemle díját, 1982-ben kapta meg a Balázs Béla-díjat, 1987-ben az érdemes művész címet, 2015-ben Örökös Tagságot kapott a Halhatatlanok Társulatában. 2022-ben, Haumann Péter helyére választották meg a nemzet színészévé.

 

Özvegye, Almási Éva Kossuth-díjas színésznő szintén a nemzet színésze. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.