Ünnepel a palota, 76 éves lett a királyné, akit egy ország gyűlölt

Kamilla
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 17. 17:16 / FRISSÍTÉS: 2023. július 17. 17:25
Őt és a királyt okolták Diana tragédiájáért.
sk

 

Kamilla brit királyné (születési nevén Camilla Rosemary Shand), 1947. július 17-én született Londonban. Tanulmányait a sussexi Dumbrells Schoolban, majd a kensingtoni Queen's Gate Schoolban kezdte meg, majd ezt követően a svájci Monfertile előkészítő iskolába járt, mielőtt beiratkozott volna a londoni egyetem párizsi intézetébe. A királyné ma lett 76 éves.

 Miután végzett, egy rövid időre a Sybil Colefax & John Fowler tervezőirodában vállalt munkát. Kapcsolata a későbbi III. Károllyal még 1970-ben vette kezdetét, miután Windsorban egy lovaspólómérkőzésen összeismerkedtek egymással. Az eseményt követően egyből randevúzni kezdtek egymással, egyes források szerint Károly pedig már ekkoriban feleségül akarta venni a nőt, a házasságnak azonban a királyi udvar szigorú szabályai akadályozták meg. Kamilla 1973-ban ment férjhez Andrew Parker Bowles őrnagyhoz, míg Károly 1981-ben feleségül vette Diana Spencert – avagy a későbbi Diána hercegnőt.

Mindezek ellenére Kamilla és Károly viszonya a későbbiekben is folytatódott, amellyel Diana is tisztában volt és meglehetősen rosszul viselte a férje csalfaságát.

Végül mindkét fél házassága felbomlott, a páros pedig 2005-ben összeházasodott, miután II. Erzsébet királynő áldását adta a frigyre. Az évek során Kamillát rengeteg támadás érte, sokan egyenes őt és Károlyt okolták Diana hercegnő tragikus haláláért. A pár mindezek dacára kitartott egymás mellett, májusban pedig hivatalosan is királyi párrá koronázták őket. Szerelmük kiállta hát az idő próbáját.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.