Fittyet hány az orvosi intelemre, bajba kerülhet Marics Peti

Marics Peti
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 16. 20:00
A színpadon balesetet szenvedett énekes lábát jelenleg is fekvőgipsz tartja, aminek a nevében is benne van, hogy feküdni kellene vele. Marics ehhez képest féllábon ugrálva vadul a színpadon, amivel többet árt magának, mint gondolná.
Zs.

Marics Peti két héttel ezelőtt szenvedett balesetet a Budapest Park színpadán, ugrálás közben maga alá fordult a lába, aminek következtében eltört a csontja. A mindössze 27 éves énekes persze közvetlenül a balesete után is végigcsinálta a bulit, sőt miután gipszet kapott sem mondott le koncertet, ha tolószékben is, de ott van minden meghirdetett helyszínen. 

Orvosi intelem 

A híresen nagy vagány előadóművész azonban rosszul teszi, ha nem hallgat azokra az orvosokra, akik a pályafutásuk alatt láttak már ehhez hasonló sérülést és olyat is, aki nem volt hajlandó végigfeküdni azt a két hetet, amíg el nem kezd rendesen összeforrni a csontszövet.

Hogy a dokik pontosan mit mondtak Maricsnak, és mitől féltik a zabolátlan sztárt, azt a holnapi Borsonline-on olvashatják el. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.