Válság

Csak futó kaland volt? Máris vége lehet Marics Peti és a fiatal színésznő románcának

Doris

Létrehozva: 2023.06.28.

Álomszerűen indult a fiatal énekes kapcsolata Kovács Gyopárral, bár hivatalosan sosem ismerték el, hogy együtt vannak. Valami azonban most megváltozott...

Tóth Andi és Marics Peti szakítása március végén igencsak nagy port kavart, az egykori szerelmesek elválása egyáltalán nem volt békésnek mondható. Ám nem telt el sok idő, a ValMar énekesét máris összeboronálták egy fiatal és roppant csinos színésznővel, aki nem mellesleg kísértetiesen hasonlít Andira.

Vajon csak futó kaland volt a két fiatal kapcsolata? Fotó: Bors/Instagram

Meseszerűen indult Marics Peti új románca

A hölgy nem más, mint Kovács Gyopár, aki a ValMar több videóklipjében is feltűnt, az egyikben ráadásul menyasszonyként. 

Később úgy tűnt, még egy szintet lépett a kapcsolatuk, Gyopár ugyanis elkísérte Petit az egyik fellépésére, épp úgy, ahogy ezt Andi tette korábban.

– A tegnapi ValMar koncerten ott voltak a barátnők is. Marics Petivel Gyopár, Milóval a barátnője. A pletyka szerint Gyopár az Ütős ötös forgatása óta van a képben – számolt be valaki a Redditen.

Néhány hete tehát még minden jel arra mutatott, hogy Gyopár és Peti lehet az új álompár, és semmi sem állhat szerelmük útjába. Ám azóta alaposan megváltoztak a dolgok. 

Gyopár nyaral, Marics lábadozik

Marics Peti múlt hét csütörtökön súlyos balesetet szenvedett a Budapest Park színpadán. Az első szám közepén, egy ugrást követően olyan szerencsétlenül ért földet, hogy eltörte a bokáját. Bár hősként végigcsinálta a koncertet, végül kerekesszékben hagyta el a fellépés helyszínét. Miközben az énekest pokoli fájdalmak gyötörték, kedvese épp Horvátországban süttette a hasát, amiről több kép is felkerült az Instagramra. Gyopár persze nem tudhatta, hogy milyen szerencsétlenség fog történni a koncerten, Petinek viszont minden bizonnyal nagy támogatást jelentett volna, ha szerelme akkor mellette áll és támogatja.

Közéjük állt a távolság

Nos, Peti jelenleg még fekvőgipszben fekszik otthon, és bár hamarosan járógipszet kap, a lábadozása egy szakember szerint még legalább két hónapig eltart majd, gyógytornára is kell járnia. Bár Gyopár azóta hazajött Horvátországból, idejét nem az énekessel tölti. Gőzerővel készül ugyanis egy előadásra a Szegedi Szabadtérin, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag leköltözött a napfény városába – írja a Ripost. A próbafolyamatról egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban is beszámolt.

Míg Peti otthon fekszik, Gyopárt Szegedre szólította a munka Fotó: Instagram

Így hát sajnos Marics nem igazán számíthat arra, hogy kedvese odaadóan ápolja és támogatja ebben a nehéz időszakban, hisz Gyopár bármennyire is szeretné, elsősorban nem barátnőként, hanem színésznőként kell most helytállnia, ráadásul távol Budapesttől.

Kérdés, hogy egy kezdődő románc mennyire bírja ki az ilyen megpróbáltatásokat, ám vannak olyan követők, akik szerint a köztük lévő kapcsolat nem volt több egy futó kalandnál.

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/803mblVYPx7dUv9892wbbmlFIbr4nWLs58FUwHy7RQE/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2ZjNkYTUzYTkzYzQ2OTRhMmUzMmZmOGY5YzE4NGE3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Sokkal súlyosabb lehet a baj, megszólalt az orvos Marics Petiről

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16740988_auto_resized.jpg
origo.hu

Kitiltották az újságírókat a Manchester United bukott edzőjének a sajtótájékoztatójáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22639_resized.jpg?avcount=1701839410
origo.hu

Teljes összeomlás, itt az ukrán beismerés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16740488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez a kislány csodát tett vele" – mindenkit meglepett Aurelio gyermekének édesanyja, egész más ember lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742439_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szijjártó reagált Annalena Baerbock megjegyzéseire: Itt semmifajta zsarolás vagy „játék” nincsen!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16742637_auto_resized.jpg
life.hu

Eldugult lefolyó: a vízvezeték-szerelő elárulja a tuti megoldást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16740018_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Angelina Jolie nem akárkivel ebédelgetett a Déli pályaudvar közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22636_resized.jpg?avcount=1701839410
origo.hu

Senkinek nem tetszik Berki Mazsi változása, keményen bírálják az új külsejét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16740335_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy téli szerelmi horoszkóp: ezt jelzik a bolygók a következő hónapokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22579_resized.jpg?avcount=1701839410
life.hu

Fogyassz bátran csokoládét karácsonykor: az egészséged hálás lesz érte(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16741643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háborognak a fodrászok! Kínos helyzetbe került a haja miatt Berki Mazsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22619_resized.jpg?avcount=1701839410
mandiner.hu

A Semmelweis Egyetemé az év legjobb eHealth-fejlesztése (X)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NFcHo5P6UNrZ_LJiKIday7latuEut_y6Z41CaoUiBUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyMDBkZjM4NGI2YjQ3OWI4M2JmY2E1YTA0ZmRmOWE3.jpg
Karácsony

"Már nagyon várom, hogy nagypapa legyek!" – Gáspár Győző már leendő unokája nevét is kitalálta

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/S1ZBmci4wd-5izIEiRf9YozzpgFwMr0G8Z9OHkGiDqI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjY4Nzg4ZTIzNDRlODk4ZGQ0NGViNzAxZDg1OTQ2.jpg
Kínos

Háborognak a fodrászok! Kínos helyzetbe került a haja miatt Berki Mazsi