
Csőstül jön a baj. Nehéz hónapot zárt Fazekas Vivien. Az alkohol problémákkal küzdő Molnár Guszti volt felesége a közösségi oldalán árulta el, mik bántják a lelkét.
Elsőként kisfia rejtélyes betegségéről vallott, ám ennek a részleteit nem árulta el ott követőinek. A Ripost felkeresésére azonban, hogy a többi anyukát segítse, bátorítsa, elárulta:
− Az én makkegészséges gyermekem zokogva ébredt az éjszaka közepén, hogy szeretne mosdóba menni, de nem bír lábra állni. Patakokban folyt a könnye, és azt hajtogatta, hogy „fáj, fáj” – kezdett bele a szívfacsaró történetbe a Ripost felkeresésére az aggódó anyuka. − A doktor bácsink azt javasolta, menjünk be a kórházba. Ott hosszas vizsgálatoknak vetették alá Mátét, hogy kiderüljön, nem valami olyan rettenetes állapotról van-e például szó, mint a csontelhalás. Végül kiderült, hogy csípőízületi gyulladása alakult ki. Három hétig alig bírt lábra állni, ölben cipeltem a lakásban, és mindenféle kreatív megoldásokat találtunk ki. Nagyon aggódtam a kis lelkéért, hiszen egy örökmozgó kisfiú, aki jóformán az ágyhoz lett láncolva. Egy kicsit beleláthattam, milyen lehet egy mozgássérült gyermek anyukájának lenni. Minden elismerésem az övék, hogy a gyermeküknek áldozzák az életüket, ez egy 24 órás szolgálat – ismerte el Vivien, majd hozzátette: − Átértékelődött bennem, hogy mennyire is hálás vagyok Istennek, hogy a gyermekem egészséges, tud mozogni, szaladgálni a barátaival − vallott az anyuka, aki úgy véli, a foci edzések miatti megterhelés hozhatta elő a bajt.
De Vivient nem csak ez viselte meg az elmúlt hetekben. Részben saját esetére emlékezteti az, ami Suhajda Szilárd hegymászó kapcsán a családdal történik. Tavaly, Molnár Gusztival való válásakor rengeteg bántó komment érkezett, a médiafelhajtás kellemetlenségei Vivien kisfiát is érintették.
− Én is átéltem ezt a hétéves kisfiammal, Mátéval. Tavaly elég sok hír szólt a válásomról, így nem csak úgy álltunk neki az első iskolai évnek, hogy az első osztály nehézségeivel kell megbirkóznunk, hanem a rosszindulatú beszólásokkal is.
Az elsős gyerekek ugyanis a szüleiktől hallották, ahogy rólunk beszélnek. Rendszeresen bántották azzal, hogy: „az anyukád elvált", „az apukád alkoholista". Pedig Guszti nem is az édesapja
− idézte fel kálváriájukat Vivien, majd kifejtette, mennyire fáj a szíve Suhajda Szilárd kisfiáért is:
− Anyaként állok a kérdéshez, és megszakad a szívem azért a szegény kisfiúért! Az emberek egyszerűen nem gondolkodnak… Milyen jogon mondanak ítéletet egy másik ember halála felett? Az nem jut eszükbe, hogy szegény gyermek tudomást fog szerezni erről a sok mocskolódásról, ami az édesapjára zúdul? Ezek a cikkek és kommentek 5-10-15 év múlva is ott lesznek előtte az interneten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.