Palik László műsorában meghatóan mesél családi tragédiájáról Sütő Enikő.
Apukámat novemberben veszítettem el (…) Nekem erre készülnöm kellett, mert apu bejelentette három éve, hogy kislányom, én megyek
– kezdte az interjút Enikő.
– Mi egy nagyon szimbiózisban élő család voltunk. Ők 65 évet éltek le együtt édesanyámmal (...) Soha nem tudtam róluk leválni, hiába voltak családjaim. Mondjuk így, hiszen volt három férjem, de igazán, lelkileg mindig oda tartoztam – tette hozzá a modell.
Amikor édesapja kórházba került, megkérte őt, hogy még ne menjen el, mert nincsen felkészülve erre a család. Így is lett. Nem sokkal később jobban lett, elengedték a kórházból. Ekkor kezdett el foglalkozni Enikő a halál kérdéskörével. Teljesen magába fordult, olyan könyveket kezdett el olvasni, melynek témája a szeretet, az élet értelme, célja és az ehhez hasonló mélyebb dolgok.
Apukám nagyon szépen csinálta, olyan tapintatosan, olyan fokozatosan, olyan gyönyörűen halt meg, ha lehet ilyet mondani, hogy megkönnyítette anyunak is az elmenetelt
– emlékezett vissza Enikő, akinek apukája 93 éves volt.
Nehéz időszak ez most Enikő életében, hiszen apja után még három barátját elvesztette a közelmúltban. Az elmúlt három év eseményeinek köszönhetően az idei év feladata a megengedés lesz. Elmondta, szeretteinknek meg kell engednünk, hogy itt hagyjanak minket, valamint saját magunknak is, hogy elvonuljunk, és a csendben megéljük, feldolgozzuk a velünk történteket – írja a Ripost.
A hit rendkívül nagy segítség volt számára. Hiszi, hogy az apukája jó helyen van. Annak ellenére, hogy anyukája már képes kirakni apja képeit, ő egyelőre még nem tart itt, de ahogy fogalmazta, a gyász egy jó önismereti mód. Jelenleg nem vágyik semmire, csakis a csendre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.