Fotó

Rá sem lehet ismerni! Nagyon megöregedett a Taxi sztárja

2023. március 18. szombat 14:30

Mutatjuk, hogy néz ki ma Samy Naceri, aki Luc Besson klasszikusában egy átalakított taxival száguldozott.

Igen, az autós jelenetek sem voltak rosszak, de kétségtelen, hogy a Taxi-filmek igazi sármját Samy Naceri és Frédéric Diefenthal kettőse adta: a vagány taxisofőr és az ügyetlen, de szerethető rendőr duója belopta magát a szívünkbe, nem csoda, hogy több folytatáshoz is a nevüket és az arcukat adták. Az első részt 1998-ban mutatták be, melyet két évre rá követett a második, majd 2003-ban a harmadik és 2007-ben a negyedik. (A 2018-as Taxi 5-öt inkább felejtsük el, aligha lehet véletlen, hogy az a rész már teljesen más színészekkel készült és más karakterekről is szólt!)

Taxi II, Taxi 2, Samy Naceri, AFP
Jelenet a Taxi 2-ből: Samy Naceri kedvére száguldozhatott  Fotó: Collection ChristopheL via AFP

 Samy Naceri neve kétségtelenül egybeforrt Daniel Morales taxis figurájával, a Taxi-filmek pedig meghozták számára a világhírt. Arcát, rosszfiús mosolyát bárki bárhol felismeri. Egyébként nem csak szerep volt számára a rosszfiús kisugárzás: sajnos civilben is elég sok balhéba keveredett. 1984-ben rablásért ítélték el, a kétezes évek elején drogügyei is voltak, valamint többször is keveredett verekedésbe. 

Sajnos azonban az idő vasfoga a színészt sem kímélte: elsőre fel sem ismerni friss fotóit látva:

Samy Naceri 2022-ben Cannes-ban, AFP
Naceri 2022-ben, Cannes-ban Fotó: AFP
https://cdn.borsonline.hu/2023/03/pOE-i63SvICeqwQJ3p6bpdjT3Cx86M1jRWWBsvLIZ40/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExOTZjOGNjNjZhZjQwODNiZTVlYjAzOTEzYTMzN2Q1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Emlékszel még Stifler mamájára az Amerikai pitéből? Így néz ki ma!

Hihetetlen, de Jennifer Coolidge ma már 61 éves.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048773_auto_resized.jpg
origo.hu

Utcai összecsapás, több tízezer olasz és spanyol szurkoló - hatalmas készültség az EL-döntő előtt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15661_resized.jpg?avcount=1685573408
origo.hu

Megverték Opitz Barbit egy budapesti plázában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047691_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Családalapítás előtt álltak, szakított a TV2 sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049165_auto_resized.jpg
life.hu

"Ezt a halált senki nem érdemli, Krisztián főleg nem" - sokan kedvelték az Újszegeden meggyilkolt férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15670_resized.jpg?avcount=1685573408
origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047086_auto_resized.jpg
astronet.hu

Júniusi angyalhoroszkóp 2023: mit üzen neked az őrangyalod?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048954_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az orvosok szerint ezt nem élhették volna túl az újszülött ikrek: így néznek ki most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048938_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hónapos kutyatetem borzolja a kedélyeket: újabb fordulat Dolly volt menedzserének botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685573408
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/62RhcaihLU7CGb3YCkU2iM-_Ax7PmCIChdnG-iF1VXY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI5ZDY4OTE2MTRjM2ZiNDQzZDVhOTlhNzFhYjAy.jpg
KÜZDELEM

„Büszkén nézek a hegeimre” – megszólalt a TV2 daganattal küzdő sztárja

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/HUG_-R95KG9yloIpCE8XMt7R_D-Yk9K1NNEWcYPkcjg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlNGQwMmI3MWY4ZDQ0ODQ4MjFkZWY5ZmRhZTk0MGVk.jpg
Dráma

Borzasztó betegségtől féltették Fazekas Vivien kisfiát, miután nem bírt lábra állni