katasztrófa

Segítséget kér Csősz Bogi, barátaiért aggódik

Létrehozva: 2023.02.08.

Módosítva: 2023.02.08.

Hatalmas károk, földdel eggyé váló városrészek és rengeteg halott. Ez az eddigi mutatója a Törökországban hétfő hajnal óta tartó földrengéshullámnak. Csősz Bogi most a segítségünket kéri...

Pusztító földrengés rázta meg Törökországot hétfő hajnalban. A középső országrészben és Szíria északkeleti felében tapasztalt, 7,8-as erősségű földmozgás épületeket döntött romba, Cipruson és Libanonban is érezhető volt. A borzalmak itt még nem értek véget, hiszen újabb és újabb rengések rázták meg a térséget másnap is. Emberek ezreit temették maguk alá a leomló házak, ahonnan szinte lehetetlen feladat túlélőket találni. A magyar kutyás mentőcsapatok késedelem nélkül indultak segíteni a bajbajutottakon. 

Csősz Bogi
Fotó: Bors

Segítsünk együtt!

Mindenki szeretne segíteni valamilyen módon. Csősz Bogi is, aki, mint tudjuk, második hazájaként gondol Törökországra, megtalálta a módját, hogy felhívja a a figyelmet a segítségnyújtás hivatalos módjára. Arra kér bennünket, ha támogatnánk a katasztrófa súlytotta övezetet, ezt tegyük: 

Itt tudtok hivatalosan is segíteni a török földrengés áldozatainak segítő mentőosztagoknak! 

– hívta fel a figyelmet a színésznő-üzletasszony a lehetőségre, és hozzá tette, mennyire elszomorítják a történtek. Rendszeresen utazik korábbi lakhelyére, így kevésen múlt, hogy elkerülte ezt a borzalmas helyzetet. Mint ismert, nyolc hónapja, hogy 14 év után elvált török férjétől, Buraktól, azóta Bogi újra itthon él, azonban bizonyára hagyott maga után Törökországban üzlettársakat, barátokat, akikért most aggódhat

Megúszta, nem először

Nem ez az első, hogy a gyönyörű színésznőnek hatalmas szerencséje volt, mint ahogy jeleztük, most is épen megúszta a bajt, akár egy évvel ezelőtt, tavaly novemberben a török merényletek idején.

Kint voltam egy hétig, három nappal ezelőtt jöttem vissza Magyarországra. Havi rendszerességgel járok ki az üzleti dolgok miatt és ez a jövőben is így lesz

 – mesélte akkor ezt lapunknak Csősz Bogi, aki most márciusban jelenteti meg a  magyar mozikban utópisztikus filmjét, a 129-et, melynek ő az egyik producere.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók