Úszik a boldogságban Esztergályos Patrik. Az Exatlon bajnokának foglalt a szíve! Rejtélyes barátnőjéről egyelőre nem árult el sokat, szeretnék megtartani a kapcsolatuk intimitását maguknak. Az ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző a Riposttal most kivételt tett, és egy kis bepillantást engedett kapcsolatukba.
Mint mondja, egy halloween partin ismerkedtek meg, ahová kis híján el sem ment!
− Egy közös barátunk volt a kerítő: a barátnőmnek azt mondta, hogy egy meglepetés várja majd a bulin: rám gondolt. Nekem pedig azt, hogy megbánom, ha nem jövök el. Hát majdnem nem mentem – elevenítette fel a Ripostnak Patrik, majd hozzátette, az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy mégis megy. – Nem voltam beöltözve, egy kockás ingzakó volt rajtam, maximum Ted Bundynak mondhattam volna magam.
A barátnőmön teljes arcát takaró smink volt, Joker-szerű. Csak a szemét és a haját láttam, és hogy igen dekoratív lány.
Már a bulin sejteni lehetett, hogy működik köztük a kémia, ennek ellenére még napokig csak üzengettek egymásnak, s ezután került csak sor az első randira. Azóta azonban sok közös programot csinálnak együtt.
− Nagyon sokat találkozunk, és mindig van miről beszélni, nincsenek üresjáratok. Megy minden magától, semmit sem erőltetünk − tette hozzá Patrik, aki múlt héten Szentendrére vitte a névnapját ünneplő kedvesét, a napokban megosztott fotóján pedig az Őrségi Nemzeti Parkban ölelkeztek.
Az előző kapcsolatomban óvatlan voltam, ezúttal nem leszek az.
Most nem siettetek semmit, örülök, hogy szépen alakul köztünk minden − tette hozzá a bajnok párbajtőröző, aki alighanem Pap Dorcival való kapcsolatára és szakítására gondolt. A fiatalok hamar össze is bútoroztak, majd rájöttek, mégsem illenek össze. Dorci nemrég azt hangoztatta, hogy boldog szingliként. Patrik pedig, tanulva az esetből, lassabban halad az aktuális kapcsolatában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.