Úgy megverték Budapest belvárosában a magyar zenészt, szétnyílt a feje

zenész
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 14. 07:06 / FRISSÍTÉS: 2023. február 14. 07:07
Hátulról ütötték le egy viperával.

Ahogy arról korábban a Bors is írt, egy símaszkos banda vert össze egy férfit Gazdagréten. Aztán kiderült, nem egyetlen támadásról volt szó. Nyerges Béla, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője elmondta: az elkövetők négy támadást hajtottak végre a napokban Budapesten, ezeknek nyolc sértettjük van, közülük hárman súlyosan megsérültek.

 

Kiderült, az egyik sérült Dudog László, a nemzeti rock egyik ismert alakja.

– Fél tizenkettőkor kézenfogva mentünk haza az V. kerületben, amikor a Bank és a Vadász utca sarkán megálltunk beszélgetni. A támadásra nem is emlékszem, csak arra, hogy a mentősök felkeltenek. Hátulról leütöttek viperával, szétnyílt a fejem, amit a kórházban összevarrtak. A bal oldalam teljesen fel van dagadva, felrepedt az arccsontom, jégakksival borogatom, szedek gyógyszert és kaptam szemcseppet. A barátnőmet kétszer combon szúrták valamivel, sokkos állapotba került, de a helyzethez képest már jól van. Én biztonsági őr vagyok, de így nem tudok dolgozni, táppénzre kell mennem – nyilatkozta László, aki egy amerikai, M65-ös katonai kabátot viselt. 

– Nagyon megviselt minket ez az egész. Nem merek az utcára kimenni, a kórházba is taxival megyek. Remélem, elkapják mindet és rájuk rohad a lakat a börtönben – tette hozzá a zenész a Blikknek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.