Gyász

Zokognak a rajongók: meghalt a zenészlegenda

Létrehozva: 2023.01.12.

Módosítva: 2023.01.12.

Meghalt a legendás angol rockgitáros, Jeff Beck.

Meghalt 78 éves korában Jeff Beck legendás angol rockgitáros, az egykori Yardbirds tagja – idézi a sajtósa szerdai közleményét az MTI. A blues, a jazz és a rock and roll határait feszegető gitárvirtuóz 

bakteriális agyhártyagyulladásban hunyt el kedden, halála helye egyelőre nem ismert.

Jeff nagyon kedves ember volt, kiemelkedő, zseniális gitáros – írta Tony Iommi, a Black Sabbath zenésze a Twitteren.

Beck a Yardbirds együttes tagjaként vált ismertté, később elindult szólókarrierje, mely a kemény rock, a jazz, a funky blues, sőt az opera területére is kiterjedt. Híres volt improvizációs tehetségéről, a harmóniák szeretetéről és kedvenc Fender Starocaster gitárján található, úgynevezett vibrátókarról.

Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry mondta 2010-ben a The New York Times-nak: 

Jeff Beck a Föld legjobb gitárosa, mindenestül felette áll mindannyiunknak, olyan tehetséggel, amilyen egy-két generációban csak egyszer tűnik fel.

Beck a 60-as évek végének legendás rockgitáros-nemzedékéhez tartozott, Clapton, Jimmy Page és Jimi Hendrix kortársa volt. Nyolcszor nyert Grammy-díjat, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer iktatták be, 1992-ben a Yardbirds tagjaként, később 2009-ben szóló zenészként.

A Rolling Stone szaklap minden idők száz legnagyobb gitárosát felsoroltató listáján az ötödik helyre került.

Jeff képes volt éteri zenét játszani – mondta szerdán Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója.

Olyan énekesekkel gitározott, mint Luciano Pavarotti, , Cyndi Lauper, Stevie Wonder, legutóbb Johnny Depp, két lemezt készített Rod Stewarttal, egyet, az Emotion and Commotiont egy 64 tagú zenekarral.

Szeretem a káosz elemét a zenében. Ez az érzés a legjobb, feltéve, hogy nem túl sok a káosz, egyensúlynak kell lennie. Épp most láttam a Cirque du Soleilt, úgy hatott rám, mint a teljesen szervezett káosz

– nyilatkozott a Guitar Worldnek 2014-ben.

Karrierje fénypontjai közé tartozott, amikor Tim Bogert basszusgitárossal és Carmine Appice dobossal 1973-ban megalapították a Beck, Bogert and Appice-t, koncertturnét tartott Brian Wilsonnel és Buddy Guyjal, valamint Les Paul emlékére készítette a Rock and Roll Party (Honoring Les Paul) albumot.

Jeff Arnold Beck az angliai Surrey-ben született, a Wimbeldoni Művészeti Egyetemen tanult, apja könyvelő volt, anyja csokoládégyárban dolgozott. Gyerekkorában építette meg első hangszerét egy szivardobozból, képkeretből és egy távirányítású játékrepülő húrjából.

Több zenekarban játszott, mielőtt a Yardbirdsben felváltotta Eric Claptont, egy évvel később átadta helyét Jimmy Page-nek. Beckkel a zenekar olyan kislemezeket készített, mint a Heart Full of Soul', az I'm a Man és a Shapes of Things. Első instrumentális sikere az 1967-es Beck's Bolero, melyben szerepelt Jimmy Page és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tagjai, valamint Keith Moon, a Who dobosa és fellépett Jimmy Hendrixszel is.

Gitárjátéka sok filmben hallható, köztük a Casino és a Világverők. Nemrég fejezte be Johnny Depp-pel közös, 18 című albumát, hallható Ozzy Osbourne lemezén, a Patient Number 9-en is.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók